Búcsú a kollégáktól

Gyászol az egyetem: elhunyt dr. Krizsán Gyula és Jezsó György

Fotó: Pixabay
Győr+
2020.11.03. 11:35

A győri kampusz, valamint egykori munkatársak és hallgatók búcsúznak.

Életének 84. évében elhunyt dr. Krizsán Gyula ny. főiskolai tanár. Temetése 2020. november 17-én, kedden 15 órakor lesz Budapesten, a XI. kerület Bartók Béla út 149. sz. alatti Szent Gellért Plébánián – adott hírt a Széchenyi István Egyetem.

Krizsán Gyula 1937-ben született Győrben. Iskoláit szülővárosában végezte, majd Budapesten az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen (ÉKME) szerzett mérnöki – mai fogalmak szerint építőmérnöki – oklevelet. Az egyetem elvégzése után az ÉKME Út-, Vasútépítési és Közlekedésügyi, majd Útépítési Tanszéken lett oktató, s szerzett később egyetemi doktori címet. Az egyetemi oktatási tapasztalataival felvértezve néhány év múlva az 1968-ban megalakult, még Budapesten működő Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Közlekedésépítési Karának Útépítési Tanszékén óraadó lett. 1973-tól a KTMF  főállású oktatójaként dolgozott.

A Kar Győrbe költözésének évében, 1977-ben kinevezték az Útépítési Tanszék vezetőjének. A tanszéket újra kellett szerveznie- Az ország különböző pontjairól Győrbe költöző fiatal oktatók jelentették az új szakmai szervezetet. Az újjáalakuló tanszék vezetőjeként dr. Krizsán Gyula felkészültségével, emberi tulajdonságaival oktató kollégái között gyorsan tekintélyt szerzett. Alapvető szerepe volt abban is, hogy a tanszéken közvetlen, kollegiális, szinte baráti légkör alakult ki, ami azóta is meghatározó. A tanszékvezetői pozíciót több mint 15 évig töltötte be.

Oktatói munkája a tanszék tárgyainak szinte mindegyikére kiterjedt. Számos jegyzetet írt, részben társszerzőkkel az Úttervezés, Útépítés, Közúti forgalomtechnika és Útfenntartás tárgyakhoz. Ápolta kapcsolatait egykori kollégáival, hallgatóival. Egykori hallgatói mindig érdeklődtek felőle az évfolyam találkozóikon. Kollégái bölcsességére, humorára és jó kapcsolatteremtő képességére is szívesen emlékeznek.

Az oktatói munka mellett fontosnak tartotta a szakmai kapcsolatokat. Számos tervezői, szakértői munkát szerzett a tanszéknek, majd az 1980-as években alapított és általa vezetett Utilitás GMK-nak is.

A Széchenyi István Főiskoláról 1996-ban ment nyugdíjba, de ezután még jó ideig végzett elismert szakértői munkát különböző útügyi szervezeteknél. A Magyar Út- és Vasútügyi Társaság és a Magyar Mérnöki Kamara tagja volt. 2007-ben megkapta a Közúti Szakemberekért Alapítvány életmű-díját.

Gyászolják egykori hallgatói, munkatársai és a közutas szakma számos szakembere.

Az egyetem ugyancsak gyászolja Jezsó Györgyöt.

Életének 78. évében elhunyt Jezsó György okl. építészmérnököt, a győri egyetem beruházásait, fejlesztését sokoldalúan támogató, menedzselő önkormányzati vezető, szakember.

Négy évtizeden át, a 2000-es évek elejéig meghatározó szakembere, hosszú ideig vezetője volt a Győri Városi Tanács, a Győri Önkormányzat Építési szervezetének. Tevékeny közreműködője volt a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola győri építésének, az egyetemfejlesztés korszakainak. Munkáját mindig az empatikus szakmai közreműködés, a sokoldalú és eredményes szempontok alkalmazása jellemezte. Dr. Németh Viktor volt győri, révfalui  önkormányzati képviselővel szervezte a Révfalui Baráti Kör munkáját. Ebben a Széchenyi István Egyetem lakóterületi kapcsolatainak fejlesztése, kulturális tevékenységének hasznosítása fontos szerepet kapott. Jezsó György nyugdíjasként fél évtizeden át,  a 2010-es évek elejéig tanácsaival, élettapasztalatával segítette a közelmúlt egyetemfejlesztési munkáját.

Kapcsolódó témák: #gyász | #Győr | #Széchenyi István Egyetem |