Harmadik alkalommal rendezte meg a „Gyermekek karácsonyát” a Győri Egyházmegyei Karitász. Az ünnepi eseményen részt vett dr. Veres András megyéspüspök és Lőrincz Attila, a szervezet igazgatója.
„Nagy örömmel készültünk idén is a mai együttlétre, ennek a csodálatos karácsonyi időszaknak a megünneplésére. Karácsonyhoz közeledve nagyobb jelentőséggel bír az egymás irányába tanúsított figyelem, az együttérzés és a segítőkészség. Minden apró gesztus egy csepp a szeretet tengerében, melyek azt üzenik, hogy odafigyelünk egymásra” – fogalmazott köszöntőjében Lőrincz Attila. Azt is hozzátette, hogy kezdeményezésükhöz egyre több jószándékú adományozó csatlakozik, akik segítik tervük megvalósítását. Tíz olyan családot választottak ki, akiket hosszabb ideje támogatnak, mert lakhatási és egyéb anyagi nehézségekkel küzdenek, s most az ő gyermekeik kívánságát igyekeztek valóra váltani.
Egy rövid mesejáték bemutatása után a megyéspüspök szólt a gyermekekhez. Felidézte Jézus Krisztus születését, és azt hangsúlyozta: próbáljunk meg az év minden napján karácsonyt csempészni a családba, mindig tegyünk valami jót egymásnak szeretetből. Dr. Veres András megáldotta az ajándékokat, majd kiosztották a névre szóló csomagokat. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult.
Galéria: Marcali Gábor