![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/08/allatkert-ertektar-mg_001.jpg)
A Győri Értéktár három értékét tárja a látogatók elé a Kiskút ligeti állatparkban. A napokban egy InfoPonttal gazdagodott az intézmény, keddtől pedig a látogatók megismerkedhetnek a város értékeivel is a főbejáratnál egy szépen kialakított táblán.
Szeles Szabolcs alpolgármester, az Értéktár Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy 2012-ben jött létre az értéktárpiramis, melynek csúcsán a hungarikumok állnak, majd a megyerikumok következnek, végül a helyi értékek. A Győri Értéktár 2021-ben jött létre, azóta a helyi értékek tára folyamatosan bővül, de azt szeretnék, hogy a jövőben is minél többen tennének javaslatokat a bővítésére.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/08/allatkert-ertektar-mg_0031-700x467.jpg)
Jelenleg közel negyven érték található a győri „kincsesládában”. „Győr számos épített és természeti szépségben, szellemi termékben, tárgyi javakban bővelkedik, illetve megannyi helyi hagyomány, ünnep, kiemelt rendezvény kötődik hozzá. Ezek közül választhatunk olyan értéket, amelyre a leginkább büszkék lehetünk, amely kifejezi győri identitásunkat” – hangsúlyozta Szeles Szabolcs. A bizottság elnöke fontosnak tartja, hogy minél többen megismerkedjenek ezekkel az értékekkel, és ezért is nagy jelentőségű, hogy az állatkertben is jelen lehetnek.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/08/allatkert-ertektar-mg_002-700x467.jpg)
Andréka György, az állatkert igazgatója pedig arról beszélt, hogy évről évre nő a látogatók száma, tavaly több mint 250 ezren látogatták a parkot.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/08/allatkert-ertektar-mg_005-1-700x467.jpg)
„Mi megmutatjuk a hozzánk érkezőknek, hogy mit gondolunk az állatkertről, beszélünk a hitvallásunkról, arról az útról, amit mi szeretnénk járni, ahogy megpróbáljuk a természetvédelmet hazai szinten és világviszonylatban is reflektorfénybe helyezni. Az állatkert hisz a mesékben, most pedig újabb mesemondót üdvözlünk itt, a Győri Értéktárat, amely elmeséli Győr meséit.”