Nem hivatalos történelmi álláspont, de igaz, hogy Győr az 1956-os forradalom második fővárosa volt. Legismertebb érdeme, hogy itt alakult meg a Dunántúli Nemzeti Tanács, melyhez még a Tiszántúlról is csatlakoztak megyék. Bana József történész, kutató, a Győri Városi Levéltár igazgatója egyetemen oktatja azt a korszakot, melyben kitört a zsarnokságot a középen lyukas zászló jelképével megtagadó, új nemzeti identitást kereső forradalom. Vele beszélgettünk.

Joggal nevezik Győrt az 1956-os forradalom második fővárosának?

Ez nem megalapozott történelmi álláspont, csupán Kádár János, a későbbi pártfőtitkár terjesztette, aki kifejezetten haragudott erre a vidékre a Dunántúli Nemzeti Tanács megalakulása és a mosonmagyaróvári tragédia miatt is. A mosonmagyaróvári sortűzzel bizonyára nem az volt a baja, hogy a hatalom parancsára eldördült, és ez a vérengzés rengeteg áldozatot követelt – kezdetben mintegy ötven halottról beszéltek, később ennek a duplájáról, és a sebesültek száma is mintegy 250 fő volt –, hanem annak a helyi, neki nem tetsző, a sortüzet a városi tanács által még 1957 elején is elítélő állásfoglalása. Abból a szempontból azonban indokolt a „második főváros” minősítés, hogy 1956. október 30-án itt alakult meg a Dunántúli Nemzeti Tanács, melyhez csatlakozott több megye, még délről és a Tiszántúlról is. Kádár ezt ellenkormánynak tartotta, s miután hatalomra került, azt fejtegette egyik beszédében: a Dunántúli Nemzeti Tanács úgy akarta megosztani Magyarországot, ahogy a két Korea áll szemben egymással.

Mi volt a Szigethy Attila vezette, s a térség irányítását felvállaló Dunántúli Nemzeti Tanács célja, stratégiája?

Nem ellenkormány akart lenni, semlegességet, szuverenitást követelt, folyamatosan egyeztettek Nagy Imre kormányával. Szigethy Attila a Rákosi- rendszer restaurálását semmiképpen nem fogadta volna el, ő egyfajta népfrontos politikában bízott, azt gondolta, Kádárék kiegyeznek Nagy Imrével. A forradalom eredményeképpen azt is realitásnak tartotta, hogy az 1955-ben Ausztriából kivonult Vörös Hadsereg hazánkban is szedi a sátorfáját és hazamegy. Ez illúzió volt, bár érdekes, hogy 1958-ban Hruscsov szovjet pártfőtitkár idején felmerült ez a gondolat, de ha kivonulnak, akkor Kádár rendszere rögtön összeomlott volna. Szigethy egyébként világosan látta a magyar helyzetet. Az országba illegálisan bejutó BBC 1956 november elsején, a szovjet csapatok bevonulása előtt három nappal készített egy interjút vele. Ő optimistán beszélt, majd amikor kikapcsolták a mikrofont, azt mondta a riporternek: maguk, angolok a bűnösök abban, hogy kirobbantották a szuezi válságot. Ezzel azt üzenték a szovjeteknek, a mi forradalmunkat el lehet tiporni.

Szóval nem szerepelt a Dunántúli Nemzeti Tanács programjában, hogy a Dunántúlt kiszakítják az ország testéből és Ausztriához csatolják.

Nem. Bár Szigethy titkárának, a később külföldre távozott Rokop Józsefnek volt olyan útlevele és levélpapírja, amit a Dunántúli Nemzeti Tanács adott ki. Úgy látszik, Magyarországon fontos jelzése az önállóságnak, hogy azonnal saját levélpapírt és bélyegzőt készítenek.

Elfogása után valóban öngyilkos lett Szigethy Attila, vagy feltételezhetően megölték?

Minden, utólag dokumentumokkal igazolt előjel arra utalt, hogy Szigethy Attilát és körét egy elrettentő kirakatperben akarták elítélni. A Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke többször kísérelt meg öngyilkosságot a fogságban, végül harmadszorra sikerült neki, kiugrott a kórház ablakán. Öngyilkosságával legalább 2-3 ember életét mentette meg. 1993-ban publikáltuk a sajtóban a pártbizottság akkori győri vezetőjének beszámolóját, amiben az szerepel: százévenként fordul elő, hogy egy kiemelkedő személyiség meglóg az igazságszolgáltatás elől, most mit fogunk mondani a munkásosztálynak? A nagyszabású kirakatperből egy évvel később egy nemzetközi hatásában legyengített eljárás lett. Mindenesetre árulkodó, hogy Szigethy Attilát, akinek nem volt pere, nem volt hol bűnösnek kimondani, titokban Sopronkőhidán temették el, a holttestét nem adták ki a családnak. Igaz, jogállamról akkor szó sem lehetett, a megtorlások a pártbizottságon dőltek el, a bíróságokra csak annak kimondása hárult feladatként.