A Neoton Família Sztárjai formáció lassan húsz éve zenél már a közönségnek. A Csepregi Éva, Végvári Ádám és Barancs János hármasa a garancia a minőségre és arra, hogy ahol csak koncerteznek, mindenki megérti mi is az a Neoton titok! Július 26-án 21 órától Győrben, a Dunakapu téren mindenki átélheti, aki szeretné! Baracs Jánossal beszélgettünk.
Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János, Lukács Andrea, Lukács László és Heatlie Dávid alkotja a Neoton Família Sztárjait, amely arra hivatott, hogy megőrizzék azokat a nagyszerű dalokat, amelyek az egyik legsikeresebb magyar zenekar, a Neoton Família nevéhez fűződnek. Baracs János – vagy ahogy szinte mindenki hívja, Öcsi – a mindent tudó basszusgitáros, aki nem csak kiváló zenész, hanem a humora is páratlan. Évával és Ádámmal olyan egységet alkot, amely megkérdőjelezhetetlen. Andi, Laci és Dávid pedig már hosszú évek óta szintén „családtag a Famíliában.” Dávid szó szerint is: Csepregi Éva fia, és nem véletlenül a legnagyobb büszkesége. A három egykori Neoton Família tag gerincéből alakult hatosfogat lassan 20 éve szórakoztatja a közönséget, s Öcsi bevallása szerint saját magukat is. Ez pedig a hitelesség szempontjából cseppet sem mellékes.
„Amikor ismét közösen kezdtünk el játszani, eleinte furcsának tűnt. Olyan érzésem volt, mintha 100 éve nem bicikliztem volna, ám mégis elindultam a Tour de France-on. Valahogy inkább hobbinak tekintettem, mint eljövendő hivatásnak. Persze eleinte túl sok koncertünk sem volt, az is igaz. Ha visszagondolok, annak idején a Santa Maria lemeznél éreztem hasonlót: megjelent, de a koncerteken alig voltak. Viszont ahogy beindult a lemezeladás, a bulikon is egyre többen lettek, s hamarosan őrületes teleházak előtt zenéltünk. A Neoton Sztárjainál is hasonló volt a képzeletbeli forgatókönyv: mi zenészek szépen haladtunk előre az ötletekkel, összeállt a színpadi show, egyre csak alakultunk. S ez egyre több embert vonzott az egyre több buliba. Mára már pedig ott tartunk – azt hiszem szerénytelenség nélkül mondhatom – hogy nincs olyan fellépésünk, ahol 10 ezer fő alatt lenne a közönség. Szerintem ebben az évben is lesz vagy 70-80 koncertünk…” – mesélte Öcsi, aki azért arról is szót ejtett, hogy az egyre keményebb nyarak bizony őket is próbára teszik, de bírják és imádják.
A Neoton zenei anyaga pedig monumentális. Rengeteg dal született az évtizedek alatt, egy műsort összeállítani a bőség és minőség áldásos zavarában pedig nem könnyű feladat. A megoldás kulcsa a kommunikáción, a demokrácián és az alkalmazkodáson van. Elvégre mégis famíliáról van szó…
„Általában Éva kitalál egy műsort, megmutatja Ádámnak és nekem, mi pedig jól belebeszélünk…” – nevetett Öcsi, majd így folytatta: „Elmondja mindenki a véleményét, az észrevételét, és a végére létrejön a konszenzus, a műsor pedig megszületik. Körülbelül egy fél évig azt játsszuk, majd egy kicsit megpiszkáljuk. Mondjuk egy-két szám kicserélődik valami okból, de egy műsor egy szezont általában megél. Olyan is volt, hogy a közönség kérésére emeltük be valamelyik számunkat a sorba. Meg persze vannak a kötelező dalok, amelyeket egyszerűen nem hagyhatunk ki. Vannak slágerek amelyek annyira összenőttek vagy Évával, vagy Ádámmal, vagy velem, hogy nincs mese, el kell játszanunk! Vegyük például a Holnap hajnalig című Ádám és Éva duettet: ez a szám megnyerte a Yamaha nagydíjat, ami nagyon nagy dolog volt abban az időben! Egész Európa hangos volt tőle, csak Magyarországon jelent meg csupán egy kétsoros hírecske… Szóval nem kihagyható a közönség és persze magunk miatt sem!” – mondta Öcsi, akiben hihetetlen energia van, csakúgy, ahogy az egész zenekarban.
„Szerintem energia terén Éva áll a legjobban, pedig neki számos szóló fellépése is van. Egészen elképesztő, irigylem és csodálom is őt! Ha jól emlékszem, 1982. óta játszunk mi hárman együtt, még mindig ugyanúgy élvezem, mint az elején! Nem azért megyek fel a színpadra, mert fizetnek érte, vagy mert kötelező, hanem azért, mert hihetetlenül élvezem! S azt hiszem, ez az egyik alapja annak a sikernek, amit a Neoton a magáénak tudhat. Mi tulajdonképpen magunkat szórakoztatjuk a színpadon. S ahogy mi jól érezzük magunkat, az valahogy „legurul” a közönség közé, ők pedig érzik és látják, hogy szívből zenélünk, s megtörténik a folytonos egymásra találás. Meg persze nálunk soha nem volt lehetetlen egy aláírást kérni, vagy egy közös fotót készíteni velünk, s szerintem ez a közvetlen hangulat megérinti az embereket. Hatunk egymásra, s ez így a jó!”
Valóban, a Neoton mentes a sztárallűröktől, aki járt már koncerten, vagy beszélgetett a csapattal, tapasztalhatta. Öcsi azt mondja ezzel kapcsolatban, hogy például nem kedveli, ha Művész úrnak szólítják…
„Leonardo da Vinci művész volt! S akkor valaki azt mondja, hogy a Baracs János is művész?! Na de hol jövök én ahhoz, amit ő letett az asztalra?! Magyarországon lassan már mindenki művész! Tény, ha felmegyek a színpadra, az más szituáció. Akkor művész vagyok, és beleadok apait, anyait. Akkor azt mondom, hogy tessék megtapsolni ha tetszett, vagy tessék kifütyülni, ha rosszul csináltam valamit! Viszont ha lejövök a színpad lépcsőjén, akkor visszaváltozom közemberré. Onnantól nem vagyok művész, szerintem.
Említek egy esetet: még a nagy Neoton idején történt, amikor jártuk a világot. Talán egy spanyolországi fellépésről értem haza, hulla fáradtan épp csak beestem a lakásba, amikor a szomszédasszony bekopogott: „Janika, nem megy a mosógép, segít?” Én pedig fogtam a szerszámosládát és mentem. Nekem ezek teljesen természetesek! Engem nyugodtan lehet Öcsinek, Jánosnak szólítani, nem kell „művészurazni.” Talán majd 50 év múlva, ha visszagondolnak rám, akkor elfogadom már…” – mosolygott Öcsi, a közönség pedig hálás ezért a hozzáállásért.
A remek dalok mellett ez a felfogás és viselkedés is kellett és kell ahhoz, hogy tömegek mozduljanak meg a Neoton Sztárjaiért, akkor is, ha nem éppen ideálisak a körülmények:
„Idén a legkritikusabb pontot nekem Csenger jelentette. Annyira meleg volt, hogy úgy éreztem, gőzölög az agyam. Volt vagy 42 Celsius fok. Szenvedtem, s néztem a színpadról azt gondolva magamban, hogy: „nézd már, itt állnak, s nem esnek össze, pedig szorosabban vannak egymás mellett, mint én itt fent! Szedd már hát magad össze! Látod, ők is bírják, szóval csinálj már valamit abból, amiért idejöttek!” Körülbelül így korholtam magam, mert csak néztem azt a hatalmas tömeget abban az iszonyú kánikulában, és éreztem, hogy össze kell rántanom magam. Maguk miatt és magam miatt is! Sikerült, bár nyilván utána lihegtem, mint egy versenyló, amit nagyon meghajtottak. Muszáj volt, mert a közönséget nem lehet megalázni, a közönséget nem lehet semmibe venni! Mi arra vagyunk edzve, hogy az adott körülmények között kihozzuk a legtöbbet abból, amit lehet, s a közönség ne vegyen észre soha semmit abból, ami nekünk mondjuk kellemetlen, vagy nehézséget okoz. Legyen ez időjárási helyzet, vagy éppen technikai kimaradás, hiba. Egyébként ebben Éva a legprofibb! Amit ő tud a színpadon – azt a fegyelmet és alázatot a közönség felé – szerintem ma már tanítani kellene!”
Jánosnak egyébként nagyon kedves emlék az a győri koncert, amelyet 10 évvel ezelőtt a Szent István úton tartottak, és a Győri Filharmonikus Zenekar is csatlakozott a Neoton Sztárjaihoz. Egészen különleges hangulata volt annak az estének. Rengetegen voltak kíváncsiak rájuk és a dalokra, ameddig a szem ellátott, emberek énekeltek, tapsoltak…
„Bármilyen régóta is vagyunk a pályán, nekünk soha nem természetes az, hogy garantált a siker. Mindenhova úgy érkezünk meg, hogy itt most akkor meg kell dolgozni a szeretetért, az elismerésért. Szerintem erről szól a közönség tisztelete! Mi még egy másik generáció vagyunk, erre kódoltak bennünket. Bár igaz, hogy Heatlie Dávid nem a mi generációnk, de ő is hihetetlenül precíz. Nagyon komolyan készül a koncertekre, minden apró részletet kidolgoz. Ha pedig valami olyat hibázik, amit még mi sem, csak kizárólag ő vesz észre, rettentően rágja magát rajta. Ő sem vesz semmit természetesnek, hanem minden alkalommal megdolgozik a sikerért. Persze Éva fia. S őszintén mondom, ha Éva holnap nyitna egy iskolát aminek az lenne a profilja, hogy „hogyan tanuljunk profizmust, viselkedést, létezést a színpadon?” akkor szerintem rengetegen jelentkezhetnének az előadói világból…”
S persze azt sem szabad elfelejteni, hogy közel 600 Neoton dal született az évtizedek során. Olyan szerzők tolla alkotta őket, mint Pásztor László, Jakab György, Hatvani Emese; vagy később Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János. Öcsinek köszönhetjük egyébként a Társasjáték című dalt, amely mára már szintén kihagyhatatlan a repertoárból.
„Beszéltünk már a dalokról, de hidd el, hogy néha tényleg nagyon nehéz választani! Nekem is vannak olyan számok, amelyeket nagyon szeretek, ám nem annyira közönségkedvencek. Ilyen például a Caligula is. Ha játszanánk, akkor ki kellene vennünk egy olyat számot, amit jobban ismer a közönség, nekik pedig hiányozna. Ám valószínűleg nekünk is… Mi a dalainkkal mindig mesélünk. Úgyhogy egyáltalán nem véletlen az sem, amit Éva kezdett el mondogatni, s mostanra már lényegében a jelszónk is lett: azért kell a Neotont hallgatni, mert a Neoton dalokban ott lakik az egész élet! S ez tényleg így van…” – búcsúzott péntek estig Baracs János Öcsi, tulajdonképpen a Neoton igazi titkát elárulva, amit mi is tapasztalhatunk és átélhetünk a Dunakapu téren, 21 órától…
Fotó: Baracs János Facebook oldala
Kapcsolódó cikkünk: