A pápalátogatás előtt, április végén mutatták be Budapesten dr. Nemes Gábor, a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ intézményvezetőjének, a Fraknói Kutatócsoport tudományos főmunkatársának új kötetét, melynek anyagát a vatikáni levéltári kutatásai ihlették. A szerzővel beszélgettünk.

Miről szól ez a tudománytörténeti jelentőségű munka?

2017 óta vagyok a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport munkatársa. Ez egy akadémiai kutatócsoport, melynek központja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen van. Tulajdonképpen a vatikáni levéltári kutatásokat koordinálja, vagyis Magyarország és a pápaság kapcsolatrendszerének a történetét. Ebbe a tevékenységbe kapcsolódtam be, s az első öt éves pályázati ciklust zártam a kötettel, melyben azt gyűjtöttem össze, hogy 1417 és 1526 között milyen pápai kiadványok lelhetők föl a Kárpát-medence levéltáraiban. A kötet tavaly ősszel jelent meg, s Rómában, a patinás Német Történeti Intézetben volt a bemutatója. Különös megtiszteltetés ért azzal, hogy maga a Vatikáni Apostoli Levéltár prefektusa, Sergio Pagano püspök atya ajánlotta a jelenlévők figyelmébe.

Mennyire nehéz engedélyt kapni a vatikáni levéltárban való munkálkodásra?

A szabályzat szerint csak egyetemi diplomával lehet kutatni, ezt beiratkozáskor be is kell mutatni. Ezen kívül ajánlás kell egy püspöktől vagy egy Rómában székelő tudományos intézménytől.

Mekkora a levéltár és mennyire őrzik szigorúan?

A vatikáni palotán belül van a könyvtár és a levéltár is. Maga a kutatóterem nem olyan grandiózus, de az anyagot óriási földalatti bunkerekben őrzik, ahová nem lehet belépni. Egyébként a kutatóterembe való bejutás sem egyszerű. A kapunál egy svájci gárdistán kell keresztüljutni, majd egy csendőr ellenőriz, végül újabb svájci gárdista igazoltat, csak így lehet belépni. Igazán szerencsésnek érzem magam, hiszen különböző ösztöndíjakkal viszonylag sokszor, tíz-tizenkétszer volt alkalmam itt dolgozni.

Mi volt a kutatásának tárgya és célja?

A Vatikáni Apostoli Levéltárban nem eredetiben vannak a források, hanem vaskos regisztrumokba másolták be őket. Ezeket a regisztrum köteteket kutattam. Amikor találtam magyar forrásokat, akkor mindig utána kellett néznem, hogy annak az eredetije Magyarországon megvan-e. Innét jött az ötlet, mi lenne ha készítenék egy olyan kötetet, ami összegyűjti a Kárpát-medencében lévő pápai kiadványokat. A munkám során összesen 671 szöveget tudtam azonosítani. Ezek eredeti példánya többségében Esztergomban található, de Veszprémben, Pannonhalmán, Erdélyben, Felvidéken és természetesen Győrben is fellelhető néhány darab belőlük.

Ezek az iratok is úgy maradtak fenn, hogy a török hódoltság idején a győri székeskáptalan levéltárát elmenekítették. Ennek köszönhető, hogy a középkori állomány többé-kevésbé ép, csakúgy, mint Pannonhalmán, ahol a bencések mentették meg az anyagot. Ezeket tudjuk most kutatni.

Mi volt a legnagyobb szakmai siker?

Önmagában már az, hogy az ember a vatikáni levéltárban ülve lapozgatja a vaskos köteteket, és a rengeteg külföldi irat közül végre egy magyar vonatkozásút talál, egy heuréka-érzés. Főleg, ha olyanra sikerül rábukkani, amire még senkinek sem. Mi történészek a múltat próbáljuk rekonstruálni, s ha sok apró dologból összeáll a múlt egy szelete, az felemelő érzés.

Számomra a legnagyobb szakmai siker az volt, amit Sergio Pagano mondott a könyvbemutatón: ők Rómában nem gondolták, hogy Magyarországon ennyi eredeti pápai oklevél van, köztük olyanok, melyeknek a másolata sincs meg náluk. Vagyis még a Vatikáni Apostoli Levéltár prefektusának is tudtunk újat mondani. Közülük néhány benne lesz abban a kötetben, amit a közeljövőben adnak ki. Ebbe bekerülni nagy dolog, egy ilyen kiadványra az egész tudományos világ felfigyel.