Győr olyan mint egy nagy család, nagyon sok egyesület és klub van jelen aktívan a város életében. Az önkormányzat a lakótelepeken tovább építené a helyi közösségeket, ezért is készült el a marcalvárosi aluljáróban egy közösségi pont, a győri könyvtár működtetésében. A kicsi, ámde nagy szeretettel megtöltött helyiség egy plusz szolgáltatással is kiegészült, a helyszínen egy könyvkölcsönző automata is üzemel a jövőben.
Tavaszi napfényben, mosolygós arcok várták a marcalvárosi aluljáróban az új közösségi pont nyitányát. A Marcalvárosi Közösségi Pont fejlesztése elsősorban a helyi kisközösségek számára biztosít találkozási lehetőséget, kisebb létszámú kluboknak vagy szakköröknek.
„Mikor polgármester lettem, bevezettük a Nyitott Városháza Programot, melynek része a Beszélgess a polgármesterrel sorozat, így sok klubhoz, civil szervezethez eljuthattam. Egy ilyen alkalom során merült fel, hogy nincs itt Marcalvárosban a közösségeknek egy olyan helye, ahol azonos érdeklődésű emberek találkozhatnak. A könyvtár vezetőjét, dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató urat kértem fel arra, hogy vegye kézbe ezt a megoldandó feladatot. Valóban nem nagy tér, de sok tartalommal tölthetik meg az érdeklődők, reméljük nagy lesz rá az igény és szeretni fogják” – nyilatkozta a Győr+ Médiának dr. Dézsi Csaba András.
Sikerre van ítélve a projekt, ebben bízik Borsi Róbert is. „Nagyon sok kezdeményezés, baráti- és társasági kör vagy civil szerveződés kicsiben kezdődik, a nagyobb szervezetek számára sokkal több lehetőség nyitva áll már, akár pályázati úton forrásokhoz jutni és azokból helyiségeket bérelni. Viszont az igazán kicsi társulások az ilyen típusú közösségi pontokból tudnak elindulni, képviselőtársaimmal ezért is tartottuk lényegesnek ezt a beruházást, hogy teret adhassunk fontos céloknak, melyek hatással tudnak lenni városunk fejlődésére is” – emelte ki az önkormányzati képviselő.
Sokat beszélget a győriekkel dr. Nagy Richárd László is, úgy véli hiánypótló lehet sokaknak ez a fejlesztés. „Képviselőjelöltként rengeteget járok a környéken és azt tapasztaltam, hogy például az infrastrukturális beruházások vagy éppen a közbiztonság mellett, a közösségépítés is prioritást élvez az itt élők körében. Örülünk, hogy létrejött ez a közösségi pont, ráadásul egy új szolgáltatással kiegészülve, hiszen a helyszínen egy könyvkölcsönző automata is üzemel.”
A berendezés az interneten megrendelt kötetek kikölcsönzését és visszahozatalát teszi lehetővé a marcalvárosiak számára. „A közösségi pont 15-20 fő befogadására alkalmas kis találkahely lehet. Arra szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a városrészben élők itt beszélgethessenek, közösen örüljenek hobbijaiknak, és ha az olvasóközönségnek kedve támad, egy jó kötet társaságában térhet haza. Ez az a hely ahol összefonódik a kultúra és a társasági élet” – zárta a közösségi pont csütörtöki megnyitóját dr. Horváth Sándor Domonkos.
TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos