![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-85.jpg)
Új mérföldkőhöz ért a győri egyetem Science Parkjának építése. A 6,7 milliárd forintból, kormányzati forrásból megvalósuló projekt emblematikus épületének, az egykori kekszgyári kockának az utolsó panelablakát kedden helyezték be a létesítmény homlokzatába. Az ünnepi eseményen részt vett Szijjártó Péter is, aki úgy fogalmazott: a beruházás is jól példázza, hogy a jövő versenyképes gazdasága Győrben épül.
Az 1950-ben megalapított Győri Keksz- és Ostyagyár épülete az utóbbi években kihasználatlanul állt. A Széchenyi István Egyetem jövőbe mutató ötletével, a múltra alapozva új lehetőségekkel tölti meg a létesítményt, már idén ősztől. A park az innovációs ökoszisztéma kiteljesedésének is helyszíne lesz, a többi között a dizájn campusz is helyet kap majd az intézményben.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-78-700x467.jpg)
Az oktatási funkciók mellett, fejlesztési lehetőségek tere lesz az innovációs birodalom, a partneri együttműködésekben számos hazai és nemzetközi vállalat jelenik majd meg. Erről is szó esett kedden, azon a projektközi sajtóbejáráson, ahol dr. Filep Bálint köszöntötte elsőként a megjelenteket.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-73-700x467.jpg)
„Győr város fontos ipartörténeti emléke újra értékes szerepet kaphat. Az egyetem jogelődjét az ipar hívta életre, és ez a kapcsolat a gazdasági szereplőkkel ma is meghatározza a campus életét” – kezdte beszédét a Széchenyi István Egyetem elnöke, majd röviden vázolta az egyetem megalakulásának és fejlődésének történetét. Mint mondta, az infrastrukturális beruházások mind hozzájárultak ahhoz, hogy az campus fejlődése töretlen legyen.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-5-700x583.jpg)
„Visszatekintve óriási utat tettünk meg, az egyetemi közösség, a kormányzat, a város, a gazdasági szereplők, valamint a vállalati partnereink segítségével. Az egyetem számára elengedhetetlen a térségben működő cégekkel való partnerség, ennek lesz egy újabb helyszíne a Science Park” – tette hozzá az elnök.
A 3,5 hektáron elterülő, 6,7 milliárd forintból megvalósuló projektben, 50 vizsgáló labor szolgálja majd a folyamatosan fejlődő igényeket.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-12-700x700.jpg)
„A kezdetektől az Audi sikertörténete összefüggött az innovációval, a tudománnyal, különösen a győri egyetemmel. Az, hogy Győrt választottuk, abban nagy szerepe volt annak, hogy egyetemmel rendelkezik a város, mindig is szimbiózisban működtünk. A közös gyökerek mélyre hatolnak, számos közös projekttel büszkélkedhetünk. Együtt szeretnénk a jövőt megvalósítani” – ezt már Alfons Dintner mondta a rendezvényen.
Az Audi Hungaria Zrt. igazgatósági elnöke úgy fogalmazott, a kompetenciákat folyamatosan élesítik, az innovációs kultúra fejlesztésére törekednek, a mérnökeik több mint fele a győri egyetemről érkezik a négykarikás vállalathoz. „Kölcsönösen segítjük egymást az egyetemmel. A tudományos és innovációs park az új találkozások helyszíne lehet. Az Audi részéről örülünk, hogy itt vagyunk az úttörők között, hamarosan az ötödik emeletre költözhetünk” – árulta el a szakember.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-21-700x540.jpg)
Egy másik, jelentős partnercég képviseletében dr. Szászi István fogalmazta meg véleményét a közös munka sikerének kapcsán. „Az épület itt áll, akár egy fehér vászon és készen áll arra, hogy megtöltsük innovációval, köszönhetően azoknak a kollégáknak akik ebben az intézményben fognak dolgozni. Nem csak egy irányba kell nézni, de egy irányba is kell haladni, mégpedig együtt. Gyorsan, messzire kell érnünk és ehhez keresünk társakat. A cégünknél egy újabb lépést tettünk e céljaink megvalósítása érdekében. Az egyetemmel partnerségben megkapjuk arra a lehetőséget, hogy egy újabb szintre helyezzük innovációs tevékenységünket, hiszen ebben az épületben is tudunk majd közösen kooperálni” – hangsúlyozta dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-29-700x523.jpg)
A partnerség nem csak az érintett felekről szól, hanem Győrről és az itt élőkről is. A kekszgyári kockára nézve rengeteg győrit nosztalgikus érzés fogja el, így a város első emberét is.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-28-700x599.jpg)
„Rengeteg élmény szabadul fel bennem, hiszen magam is dolgoztam ebben az épületben annak idején segédmunkásként. De az is fontos emlék amikor 2001-ben, akkor még alpolgármesterként itt tüntettem a kekszgyár bezárása ellen. Majd a következő esztendőben meghatározó pillanat volt, amikor 2002-ben a főiskola egyetemmé vált. Több mint 20 évvel később polgármesterként ma azt ünnepelhetem, hogy az egyetem által közvetve visszakapja az ipar az épületet, a XXI. század modern elvárásainak megfelelően. A kekszgyár a dicső múltat jelenti, az innovációs park pedig a csodás jövőt. Ha az egyetem fejlődik, akkor Győr városa is fejlődik” – mutatott rá dr. Dézsi Csaba András.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-36-700x483.jpg)
Emlékeket idézett fel Simon Róbert Balázs, országgyűlési képviselő is. „Picivel több mint 5 évvel ezelőtt a kormányzat úgy döntött, hogy ezt a területet megvásárolja és átadja az egyetemnek. Magam is gondolkoztam akkor, hogy mit lehet kihozni ebből a raktárépületből. Az elmúlt hónapokban szépen átalakult a 4000 négyzetméteres épület, mely ősztől megtelik tartalommal. Összekapcsolódik a hagyomány és a tradíció, a múlt és a jövő” – emelte ki beszédében.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-40-700x481.jpg)
A tudományos park fejlesztésének egyik meghatározó állomásán Szijjártó Péter az elmúlt nehéz időszakra tekintett vissza, és rámutatott, milyen új megoldásokat kínálhatnak az együttműködések, az innovációk. „Nem volt korábban olyan időszaka a világgazdaságnak, amikor 3 év leforgása alatt kétszer is minden a feje tetejére állt. Minden ország, minden kormány, minden eszközt bevet annak érdekében, hogy a győztesek közé tartozzon. Ebben az új versenyben Magyarország egyik meghatározó eleme a felsőoktatás lehet. Éppen ezért a magyar gazdaság jövője szempontjából kulcskérdés, hogy hogyan tudnak együttműködni a hazai egyetemek, az itt működő vállalatokkal, cégekkel. Az egyetemeknek nagy szerepe lesz a jövőben. Komoly törekvések vannak a háttérben, a kormányzat növeli a finanszírozást, és növeli az innovációs parkok számát” – ismertette a külgazdasági és külügyminiszter, majd méltatta a győri projektet.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-59-700x618.jpg)
Szijjártó Péter szerint a beruházással egy olyan környezet áll elő, mely segíti a magyar start-up vállalkozásokat, segíti a tehetségeket, de segíti az egyetem és az ipar hatékonyságát is!
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-54-700x548.jpg)
„A győri egyetem önmagán túlmutató jelentőséggel rendelkezik, hatalmas feladata van az innovációs és tudományos parknak, így az elvárások sem kicsik. Azt várjuk el a győri egyetemtől és a parktól, hogy olyan eredmények szülessenek, melyek nyomán sikeressé tudjuk tenni Magyarországot” – hangsúlyozta a miniszter, majd külön kitért az elektromos autóipar fejlődésének szerepére is.
„Hazánk e tekintetben is az éllovasok között van, de ez egy olyan verseny, ahol folyamatosan újat kell mutatni, hiszen ez az iparág még nem forrta ki magát. Ráadásul ehhez az iparághoz a kelet és a nyugat szoros együttműködésére van szükség. Mi magyarok bizonyítottunk, hiszen a keleti és nyugati beruházások és vállalatok találkozási pontjává váltunk. A jövő Győrben épül, a jövő versenyképes gazdasága Győrben épül” – emelte ki Szijjártó Péter.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Egyetem-Innovacios-Park-elso-utem-ojp-58-700x432.jpg)
A beszédeket követően, az ünnepség záróakkordjaként, az utolsó panel üvegablakot emelték be a helyére a szakemberek, ezzel pedig újabb szakaszához ért a létesítmény építése.
TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid