
Hajtó Péter: A győriek győztek a költségvetés elfogadásával
Aktuális témákkal érkezett Hajtó Péter önkormányzati képviselő (Borkaival Közösen a Jövőnkért) a Győr+ Rádió stúdiójába. Szóba került a költségvetés körül kialakult vita és a győrszentiváni lakossági iroda kérdése is.
Elsőként a város többszöri nekifutásra elfogadott költségvetéséről esett szó. „A polgármesteri széknek alapjában az egyesítésről kellene szólni, és most, jelen pillanatban azt látom, hogy a törésvonalakat tágítjuk a mindennapi kommunikációban. Ez nekem egy kicsit szereptévesztésnek tűnik” – emelte ki a képviselő, aki az egyeztetést szorgalmazná „egymás vegzálása” helyett, mert úgy véli, többek között ez vezet a maratoni hosszúságú közgyűlésekhez.
Kritikával illette az ülésen kibontakozott demonstrációt is – a közgyűlés munkáját szerinte jobb volna, ha nézőként figyelnék az érdeklődők és más fórumot találnának a tiltakozásnak.
Hajtó Péter elmondta, hogy a költségvetés kapcsán benyújtották észrevételeiket, de a kommunikációra „kettes alá” jegyet tudna adni. „A zárt ajtók mögött ezt el is ismerték. Mi nem ültünk le, nem volt olyan, hogy minden képviselő ott lett volna, nem is volt olyan, hogy mi javaslatokat tehetettünk volna.” Említést tett arról is, hogy a rendvédelmi szervek költségvetéséhez, valamint a WHO és más győri szervezetek támogatására vonatkozó javaslatokkal is éltek, de a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesületet is tudták segíteni.
„Azt gondolom, hogy a győriek győztek” – tűzte ki a város büdzséje kapcsán. Örömmel üdvözölte, hogy a képviselői kereteket is helyre tették a költségvetésben: az eddigi 15 millió forintos összeget 50 millió forintra emelték, amelyet a lakosság igényeinek kielégítésére tudnak fordítani.
A Győrszentivánra tervezett lakossági iroda ügyében a képviselő párhuzamot vont az ETO Parkban található szolgáltató központ működésével, amelyre elmondása szerint Pintér Bence polgármester reflektált: a városvezető szerint a győrszentivániaknak útba esik az intézmény, így ott is el tudják intézni az ügyeiket. „Sajnálom, hogy ezt kell, hogy mondjam, de Balog-Farkas Renáta egója miatt nem lett Győrszentivánon lakossági iroda”. Hajtó Péter szerint a többi peremkerületen is meg kell vizsgálni az ügyfélszolgálatok telepítésére vonatkozó igényt.
Végül a városüzemeltetésről kérdezték a Juice adásában. A képviselő kiemelte, hogy Sárkány Péter személyében szakmai vezetője van a Győr-Szolnak. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült elérni azt, hogy a cégek valóban azt a pénzt kapják meg, ami a működéshez szükséges”. A létbizonytalanság után egy kiszámítható működés kezdődött és egy jó irányba halad a városüzemeltetés a képviselő szerint.
A Juice adását itt lehet visszahallgatni: