Halloween, bábszínház, balett, orgonakoncert

Illusztráció: Istockphoto
Földvári Gabriella
2020.10.30. 12:40

Október utolsó hétvégéjére esik Halloween és Mindenszentek ünnepe, így a győri programkínálat is sokrétű, a családi programoktól a borzongáson át, a meghitt emlékezésig válogathatunk az események között.

A Vaskakas Bábszínház október 31-én, szombaton az Aprók Színházába a Dödölle című előadással várja a kicsiket 10 és 11 órai kezdettel. A vasárnapi matiné ezúttal az Óz című előadás lesz, amely november elsején 11 órától kezdődik.

A Győri Balett Körforgás című estjét láthatják az érdeklődők szombaton 19 órától a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán. A Kisfaludy teremben szintén szombaton, 19 órakor kezdődik a Hőstenor című bohózat a győri színház társulatának előadásában.

Halloweeni programokkal várják a borzongani vágyókat október 31-én a győri állatkertbe. Az izgalmas kalandok mellett a színpadon Rákász Gergely orgonaművész  kizárólag erre az estére készített előadását is meghallgathatják a látogatók.  A zene hangulatát  „lidérces lézer show” fényesíti.

Veres András megyéspüspök ünnepi szentmisét mutat be november 1-jén, mindenszentek ünnepén 10 órai kezdettel a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Veres András megyéspüspök szentmisét mutat be a Győri Egyházmegye elhunyt főpásztoraiért és papjaiért a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban november 2-án, halottak napján reggel 6 óra 45 perckor.

A Győrszentiváni Keresztelő Szent János templomban október utolsó szombatján, az esti szentmise után, 19 órai kezdettel Giczi Balázs, a templom kántora ad közel egy órás orgonakoncertet. A fiatal orgonaművész idén nyáron vette át kiváló minősítésű mesterdiplomáját illetve adott nagy sikerű koncertet a Zeneakadémián.

A Szent László Látogatóközpont egységei Mindenszentek napján, november 1-jén, vasárnap ZÁRVA tartanak.

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kiállítóhelyei is ZÁRVA lesznek november elsején. A látogatókat november 3-tól a megszokott nyitvatartási időben várják.