Árokba hajtó sofőr, baleset a Bercsényi ligetnél és a bevásárlóközpont parkolójában - felhívást tett közzé a győri rendőrség, keresik az okozókat.
December 13-án 13 óra és 22 óra között időben Győrben, a Homoksori úton ismeretlen személy személygépkocsijával a Napos út felől a Törökverő út irányába haladva letért az úttestről a menetiránya szerinti jobb oldalra. A sofőr először az árokba hajtott, majd a Homoksori út 14. szám előtti ingatlan behajtójának ütközött neki. A balesetet követően adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.
November 30 -án 17 óra 45 perc és 19 óra közötti Győrben, a Bercsényi liget 113/B. szám előtt a Kámán utca felől a Radnóti utca irányába szintén egy ismeretlen sofőr közlekedett autójával. Haladása során feltehetően nem volt tekintettel a járművének sajátosságaira, és nem tartott megfelelő oldaltávolságot, amikor az út mellett várakozó Opel A-H/C típusú személygépkocsi bal elejének ütközött. A balesetet követően adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.
November 9-én 15 óra 35 perc és 15 óra 55 perc közötti időben Győrben, a Csipkegyári úti bevásárlóközpont parkoló második parkolóutcájában ismeretlen személy közlekedett személygépkocsijával. A megadott helyen a várakozását követően az úttestre merőleges parkolóhelyről elindulása és jobbra kanyarodása során a mellette várakozó Toyota személyautó bal elejének neki ütközött. A balesetet követően szintén adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.
A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében a tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszám valamelyikén.
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtó