![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_035.jpg)
Elkészült, s a helyére is került Malasits Zsolt győri képzőművész alkotása, amit a város felkérésére festett Győr királyi várossá válásának 750. évfordulója alkalmából.
Dr. Dézsi Csaba András polgármester a 7 méter széles és 1,8 méter magas alkotás Városházára beemelésekor elmondta, a jeles alkalmat akkor tudjuk méltó módon megünnepelni, ha az aktuális ünnepségeken kívül maradandó nyomot is hagyunk, ennek egyik példája a Győr kereszt, a másik pedig a festmény.
A polgármester felkérte Malasits Zsoltot, hogy figyelemfelkeltő ábrázolásmódjával örökítse meg Győr történetét, annak főbb pillanatait.
A rendkívül részletgazdag kép a város életének hat fordulópontját jeleníti meg. A római korral indul az időutazás, és megjelenik rajta a 750 éves évforduló apropója, amikor V. István 1271-ben Győrt a királyi városok sorába emelte, valamint a Vaskakas legendája, és Mária Terézia, aki megerősítette a városunk jogait. Felvillan az 1848-as év egy jelentős pillanata, amikor Kossuth Lajos fontos toborzó beszédet tartott a régi Városháza teraszán. A legnagyobb hangsúlyt a jelen kapta, a mai kor mindenféle szépsége, különlegessége visszaköszön az alkotásról. A különböző korokat a türkizre festett folyó választja el egymástól, ami ugyanakkor végig is vezeti a szemet történelmünk pillanatain.
„A legnagyobb kihívás az volt, hogy a hat különböző idősíkot beleillesszem a stílusomba. Függetlenül attól, hogy több mint 2000 évet ölelünk át, mégis egységes képet kapjunk – ez volt a célom, s sikerült is megvalósítani” – mutatott rá Malasits Zsolt.
És hogy hogyan került az alkotás a műhelyből a Városházára? Képgalériánkból kiderül:
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_003.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_001.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_002.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_004.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_005.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_006.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_007.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_012.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_008.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_010.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_009.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_011.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_013.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_014.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_015.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_016.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_017.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_018.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_019.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_020.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_021.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_022.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_023.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_024.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_025.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_026.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_027.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_028.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_029.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_031.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_032.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_030.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_033.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_035.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_034.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_036.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_037.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/malasits-zsolt-festmenye-varoshazara-szallitas-mg_038.jpg)
Fotó: Marcali Gábor
Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos