Győr és környékéről hatezer zsidó embert – köztük gyerekeket – hurcoltak el a haláltáborokba 75 évvel ezelőtt. A legújabb történelmi, levéltári kutatások eredményei is elhangoznak azon a Holokauszt-konferencián, melyet a győri zsinagógában tartanak október 30-án 10 órakor. Az íngyenes, nyilvános eseményt a Nyugat-Dunántúli Magyar–Izraeli Baráti Társaság szervezi.

Villányi Tiboréknál a holokauszt után cékla és kerékrépa soha nem lehetett az étkezőasztalon. A Győri Zsidó Hitközség elnökének édesanyja a kevés túlélő egyikeként hazatért a haláltáborból, ahol embertelen körülmények között éltek, az élelmet is nélkülözték. Amikor munkába hajtották őket, titkon legfeljebb céklához és répához jutottak, akkor is életük kockáztatásával. Ezeken vészelték át a sorsukba (sorstalanságukba?) örökre beleparázslott borzalmakat.

Hetvenöt évvel ezelőtt a győri lakosság 12 százaléka zsidó volt. A zsidóság az ókor óta földművelésből, állattartásból élt, bár a köztudat főleg kereskedőként tartja számon ezt a népességet – oszlat el egy tévhitet Villányi Tibor. A kiűzetés, a szétszórattatás időszakában vándorolni kényszerültek, alkalmazkodtak a sorshoz, ahogy lehetett. A gyerekeket már hároméves korukban elkezdték tanítani a héderben, az elemi iskolákban a rabbik. Hatévesen írtak, olvastak a gyerekek, felnőttként sokan így tudtak bekerülni a legnagyobb presztízsű egyetemekre, s az országos számarányukhoz mérten nagyobb arányban lettek orvosok, ügyvédek, bankárok, művészek – avat be kultúrájukba a hitközség elnöke. A magyar numerus clausus törvény azért született, hogy korlátozza számukat a minőségi felsőoktatásban.

„A holokausztig is gyötrelmes, borzalmakkal teli út vezetett a zsidóság történetében” – mondja Bana József kutató, levéltár-igazgató, a Nyugat-Dunántúli Magyar–Izraeli Baráti Társaság alelnöke. A zsidótörvények fokozatosan kiszorították a zsidókat a közéletből, a tudományból, a kultúrából, megfosztották őket tanult szakmájuk, hivatásuk gyakorlásától, nincstelenné tették őket. Előbb a megélhetésüktől, aztán vagyonuktól, majd szabadságuktól és az életüktől fosztottak meg ezreket, asszonyokat és gyerekeket, életerőseket és magatehetetleneket. Győrben sokakat a Dunába lőttek a nyilasok, a leghírhedtebb volt közülük Szakállas Báró és Forradásos Kovács.

„Az első intézkedéseknél még úgy gondolta a zsidó ember: Le kell adni a rádiót? Istenem, megleszünk rádió nélkül is. Később azt mondtuk, elveszik ugyan a biciklit, de közlekedni anélkül is lehet, csak rosszabb világ ne jöjjön. Ilyen, az elhurcoláshoz képest jelentéktelennek látszó, egyre megalázóbb és kirekesztőbb intézkedések sora vezetett el egészen a holokausztig” – idézi vissza kirekesztésük ördögien felépített folyamatát Villányi Tibor.

A győri zsidóság jelentős része asszimilálódott, sok volt a vegyes házasság. Győr ipara érdekében sokat tettek a zsidók, gyárakat, cégeket alapítottak, működtettek, a város fejlődéséhez nagymértékben járultak hozzá – mondja egybehangzóan Villányi Tibor és Bana József.

A vidéki zsidóságot 1944. augusztus 1-ig elhurcolták Magyarországról. A győrieket májusban először a szigeti gettóba vitték, majd a város másik szélén kialakított budai barakkba. A győri belvároson hajtották őket keresztül. Sokan összegyűltek az út szélén. Volt, aki tapsolt és nevetett. Előfordult, hogy egy asszony egyik karján a kisbabájával letette maga mellé a csomagját, hogy megpihenjen. Valaki azonnal fölkapta a bőröndöt és elrohant vele. Miközben voltak olyan győriek, akik saját életük kockáztatásával bújtattak, mentettek zsidókat. Apor Vilmos püspök is élelmet vitt ki a barakkba, de őt sem engedték be a keretlegények és a nyilasok.

„Soha nem szabad általánosítani, amikor arról beszélünk, ki segítette a zsidók elhurcolását, s ki próbálta megmenteni az életüket” – szűri le a tanulságot a hitközség elnöke. Az ő feleségének az édesanyját 12 éves korában hurcolták el. A táborban akadt olyan ember, aki őt 18 évesnek írta be, hogy dolgozhasson, és haszontalannak tartott gyerekként ne kerüljön azonnal a gázkamrába. „Szerencse kellett ahhoz, hogy jó emberekre találjunk” – állapítja meg Villányiné.

Győrből közel ötezer zsidó soha többé nem ment haza. Hétszáznyolcvanan élték túl a haláltáborokat – gyerek egyetlen sem –, közülük többen külföldön telepedtek le. Aki hazatért, annak már széthordták az értékeit, elfoglalták a lakását.

A győri hitközségnek nemrég két harmonikát adott át egy férfi, akinek a nagymamája ereklyeként vigyázott rájuk. Zsidó szomszédjainak a gyerekei bízták rá, hogy őrizze meg a hangszereket, míg hazaérnek. Eddig várta őket, de már nincs remény.

A klezmerzene hangjai örökre beleszorultak a harmonikákba.