Sokunknak hiányzik a valódi termelői piac íze, illata, hangulata...

Szeretek piacra járni. No persze nem azokra a zsibvásárokra gondolok, ahol aranyáron értékesítik a rozsdás vasdarabokat és olcsó pénzért lehet megvásárolni a kamionról leesett koreai tévéket, hanem azokra a termelői piacokra, ahol az ősteremlő a kiskertjében termett, szeretettel és öröklött szaktudásával nevelgetett legszebb sárgarépáját kínálja a szürke panelok lakóinak. Jusson a jóból a városiaknak is.

Van valami sültkolbász illatú romantikája ezeknek a helyeknek. Vannak ikonikus szereplői, akit mindenki ismer. Megbíznak bennük és szinte már barátjukként tisztelik őket. Nem csak azért keresi fel a nagyérdemű ezeket a standokat, hogy beszerezze a vasárnapi húslevesbe való zellert, hanem egy-egy rövid traccsparti is belefér ezekbe a találkozásokba.

Ilyen volt anno az elköltöztetett belvárosi piac is a Dunakapu téren. Utáltuk a töredezett aszfaltburkolatot, amin lépten-nyomon elbotlott a sétáló, de kit is érdekelt valójában, mikor épp a Dönci lakókocsija előtt eszegette a frissen sült hurkát vagy pecsenyét. Kovászos uborkával.

Átépült a tér, a döntéshozók pedig sajnálták az új burkolatot. A piacnak mennie kellett. Kiürült a tér és kiürült a városiak lelke is. Hiányzott.
De ennek márciustól vége. Visszaköltözhetnek a kofák, újra lesz lángos és kolbász és talán az élet is visszatér a Dunakapu térre.
Remélhetőleg addigra már maszk nélkül vásárolhatjuk meg a csanaki zöldéget, a nyúli bort vagy Dönci pecsenyéjét.

Addig is kitartást és viseljék a maszkot!