Az ókori görögök az agórát megszentelt területnek tartották, ahová a bűnösök nem léphettek be. Ez volt a város társadalmi és kereskedelmi központja, itt zajlott életük minden fontos történése. S bár azóta eltelt két és fél évezred, valami nem változott. Az igazi piac ma is több, mint pusztán kereskedelmi helyszín. Hogy pontosan mennyivel, s hogy kinek mit jelent? Sorozatunkban ennek próbálunk utánajárni a belvárosi piacon.

A Mészáros házaspár standján a gyönyörűen pirosló retkek mögött lekvárosüvegek garmadája sorakozik. Aki szeretné, akár mindegyiket végigkóstolhatja, bár úgy az ötödik kanálka dzsem után már nincs könnyű dolga az ízlelőbimbóknak.

Ica harminchét évig védőnőként dolgozott, férje, József pedig tévészerelőként kereste meg a kenyérre valót. Régi vágyuk volt, hogy az alkalmazotti létből kilépve saját lábukra állhassanak, a maguk urai legyenek. Lassacskán megvalósították az álmaikat.

„A férjem Sopron környéki, én Dunaszentpálon születtem, s mindketten nagy szerelmesei vagyunk a Szigetköznek. Úgy gondoljuk, hogy nekünk nem kell repülőre szállnunk, hogy gyönyörűt és szépet lássunk, mert az itt van körülöttünk. Szerettük volna ezt megmutatni másoknak is, ezért nyitottuk meg vendégházunkat Dunakilitin.”

Ám ez csak egy része a közös vállalkozásnak… Előttük senki nem piacozott a családban. Ica először még lánykorában kényszerből ment ki, hogy szűkös jövedelmét a kertben megtermelt zöldségekkel valahogy kiegészítse, és gondját viselhesse beteg édesapjának. Később már a férjével együtt árulták a retket, salátát, uborkát, gyümölcsöket.

Mindig arra törekedtek, hogy ne tömeg-, hanem minőségi árut vigyenek a piacra. Már harminc évvel ezelőtt sem használtak vegyszereket. Igaz, a vevők magasabb áron vehették meg a valódi biotermékeket. Így bizony előfordult, hogy valami megmaradt, azt feldolgozták.

Egyik évben, amikor rengeteg barack termett, Ica nekiállt befőzni. Ám gondolt egyet, s a sárgabarackba egy kis narancsot is kevert. A hatás leírhatatlan volt. Nemcsak a fenséges íz, hanem a fejéből kipattanó rengeteg új ötlet miatt is. A vevők percek alatt elkapkodták. Ők pedig rátaláltak sajátos ízvilágú termékeikre, a magas gyümölcstartalommal, tartósítószer nélkül készített, egy vagy többféle összetevőből készült természetes ízű lekvárokra.

Jelenleg közel harmincféle szerepel a kínálatban, ráadásul ezeknek mintegy fele kapható cukormentes és minimál cukros változatban is. Szerelmes bodza, Zamatos nyár, Dinka álma, Mézes madárberkenye, Mirabella, Eper-rebarbara, hogy csak néhányat említsünk. A szüretet és a befőzést áprilisban kezdik a fenyőrüggyel, merthogy bonyolult praktikákkal ebből is dzsemet főznek. A fenyők friss hajtásaiból készült csemege remek választás lehet megfázós napokra, hiszen csillapíthatja a köhögést, a torokfájást és nyugtathatja a légutakat.

Aztán a késő tavaszi, nyári és kora őszi hónapok gyümölcsdömpingje után novemberben a galagonya zárja a sort, hogy a népi gyógyászatban már évszázadok óta jól ismert piros bogyók is feldolgozva, elegáns üvegcsékben kerülhessenek a vevők kosarába.

Az évek során összegyűlt tapasztalatok mára egész kis titkos receptúrát alkotnak. A lekvárokon kívül sült teákat és chilikülönlegességeket készítenek. A közelmúltban elkészült webáruházuk is.

S hogy akkor miért piacoznak?

„Szükségünk van a termékeinkkel kapcsolatos visszajelzésre és az emberi kapcsolatokra. Akit a piac szele egyszer megcsapott, az többé nem tud szabadulni. Nem, ma már nem a pénzkereset az elsődleges. Pedig az elején kényszerűségből jöttünk, kellett a bevétel. Most már nagyon hiányzik, ha nem jöhetünk. Feltölt energiával, jókedvvel. Volt olyan, hogy egy idős néni elhozta nekem az alig használt szandálját, mert kedvesnek talált, s elégedett volt az árunkkal. Egy bácsi szalvétába csomagolva hozta a gyümölcsrágót, egy másik hölgy kávéval kínált. Régen a Dunakapu téren a többi árussal egy nagy család voltunk. Ismertük, számon tartottuk egymást, amíg vártuk a vevőket, rengeteget viccelődtünk, csipkelődtünk. Most, hogy hosszabb kihagyás után visszatértünk, sokan üdvözöltek a régiek közül. Mintha ki se esett volna az a tíz év!”