A két villanyszerelő meggyilkolásával vádolt É. Imre büntetőperének következő tárgyalását december 11-re tűzte ki az ügyben eljáró dr. Bóka Tibor bíró, azonban dr. Bagó Ottó védőügyvéd betegsége miatt sem történt előrelépés.
O. Vilmos és M. Zoltán eltűnésének ügyében hiába várják hosszú ideje a hozzátartozók az áttörést, a közvetett bizonyítékok, a beidézhetetlen osztrák tanú és a holttestek hiánya miatt az eset máig lezáratlan, és a családtagok lelke nem tud nyugodni. Ahogyan arról portálunk már több ízben beszámolt, É. Imrét két, neki alvállalkozóként dolgozó villanyszerelő meggyilkolásával vádolják. A férfiaknak akkor veszett nyoma, amikor a vállalkozó a velük szemben fenn álló, tetemes tartozás kiegyenlítésének ígéretével az Ikrényi telkére csalta őket, ahonnan már soha nem tértek haza. O. Vilmost 2015-ben látták utoljára, M. Zoltánnak pedig 2018 tavaszán veszett nyoma.
A szerdai tárgyalási napon Győrben dr. Bóka Tibor bíró ismertette a tényt, mely szerint a tárgyaláson betegség miatt nem jelent meg É. Imre védőügyvédje, dr. Bagó Ottó. Az ülés a hivatalos jelzés késése miatt csúszással kezdődött csak el, és a védőügyvéd hiányzása miatt a tárgyalás érdemi részére (több száz bűnjel leltározása és újak nyilvántartásba vétele) nem tudtak sort keríteni.
A tárgyaláson szót kért M. Zoltánné. „Szeretném bejelenteni, hogy a férjem autója, a Volkswagen Transporter, ami bűnjel, és az eljárás befejezéséig az eljárás részét képezi, eltűnt. Ismeretlen személyek elvitték” – ismertette a tényeket M. Zoltán felesége, aki elmondta, hogy egy mosonmagyaróvári cég telephelyén helyezték el korábban a járművet. Portálunk információi szerint a szállítmányozással foglalkozó cég felszámolás alatt áll, M. Zoltánné elmondása alapján a telephely ügyében vitatottak a tulajdonjogi körülmények. A feleség úgy véli, feltehetően ennek kapcsán tűnt el az autó, ennek felderítése miatt kérte M. Zoltánné a bíróság segítségét.