Mindössze egy napunk maradt húsvét hétfőig. A napig, amit minden gyerek és felnőtt évszázadok óta epekedve vár. Ez a nap ugyanis a vidámságé, a felhőtlen örömé és a csodavárásé. Ilyenkor meglátogatjuk a családtagjainkat, ismerőseinket, barátainkat, és a hölgyeket pedig bőven öntözzük rózsavízzel, hogy el ne hervadjanak. Húsvét vasárnapján véget ér a nagyböjt, friss hús kerül az asztalra, amit a vallásukat gyakorlók húshagyó kedd óta nélkülöztek.

Ez a húsvét azonban más lesz. A testi böjt biztosan véget ér vasárnap, ám a lelki böjt idén jóval tovább fog tartani. Idén mellőznünk kell a locsolás örömét, a cserébe kapott piros tojást, a baráti beszélgetéseket. Átírta a húsvét örömét egy láthatatlan ellenség.

Háború folyik. Egy olyan háború, amelyben nem vér, hanem könnyek folynak. Nekünk pedig el kell érnünk azt, hogy könnyből minél kevesebb csurranjon ki a szemekből.

Ezért több évszázad után talán először húsvét hétfőjén a felelős ember otthon marad. Megvizsgálja a saját lelkiismeretét és tudatosítja magában a tényt: azzal segíthet embertársain, ha nem ad esélyt a fertőzés terjedésének.

Hosszú böjt lesz, ami leginkább az emberi lelket viseli majd meg. De higgyék el, megéri ezt kiböjtölni. Már csak azért is, hogy jövőre újra együtt ünnepelhessük Krisztus feltámadását. Locsolással, pálinkával, piros tojással.