Minden évben nagy várakozással tekintünk erre az időszakra, mivel ilyenkor ellátogat hozzánk a kedves és mosolygós, piros ruhás Mikulás. Idén is varázslatos volt érkezése, hiszen hozzánk vezető útját hóesés kísérte.
A Mikulásnak mindig sok dolga van, de sosem feledkezik meg a Pannon-Víz Zrt. dolgozóinak gyermekeiről. Ebben az évben is eljött társaságunkhoz, ahol közösen vártuk, hogy megajándékozza a kicsiket. Az ünnepségen a gyermekek közös dallal várták a Mikulást, aki cserébe sok vidámsággal, dicsérettel és persze finomságokkal teli csomagokkal, szaloncukorral ajándékozta meg a fiatalokat. A bátrabbak verssel és dallal is készültek a nagyszakállúnak, aki nagy örömmel hallgatta végig a gyermekeket.