Idén is Verselj Győr!

Németh Boglárka
2024.03.14. 13:05

Március 21-én idén is bárki megtalálhatja a különleges verses csomagokat Győr közterületein. A kezdeményezéssel az a célja a szervezőknek, hogy a versolvasást népszerűsítsék, és egy-egy művel örömet okozzanak a győrieknek.

Idén is lesz Verselj Győr! akció, március 21-én, a Költészet Világnapján. Zink Adél és csapata várja a győriek kedvenc és saját vers költeményeit, ezekből 350-et kinyomtatnak, celofánba csomagolnak és piros, valamint lila masnikkal kötnek át.

A kis verses pakkokat március 20-án éjjel, főként a belvárosban, de más városrészekben is elhelyezik a közterületeken. Bárki megtalálhatja a verses csomagokat, a kezdeményezéssel pedig az a célja a szervezőknek, hogy a digitális világ miatt háttérbe szorított versolvasást népszerűsítsék, továbbá  hogy egy-egy művel örömet okozzanak a győrieknek. 

sdr

Masnis csomagok lámpaoszlopon vagy épp virágágyásban: március 21-én, aki szemfüles ilyen pakkokkal találkozhat Győr- szerte. Az eseményt már hét éve szervezi egy lelkes csapat. “Úgy gondoltuk, jó lenne valami olyat csinálni, ami a tél után, tavasszal feltölti az embereket. Szerettünk volna egyrészről mosolyt csalni a győriek arcára, másrészről pedig annyira elsikkad a közösségi platformok világában az olvasás, főképp a versolvasás, hogy szerettük volna ezt népszerűsíteni, hiszen pár sor is nagyon feltölthet minket a hétköznapokban.” – mesélte Zink Adél, a Verselj Győr megálmodója és főszervezője. 

Aki szeretne részt venni az elküldheti kedvenc versét vagy akár saját költeményét március 18. hétfőig a [email protected] e-mail címre. A szervezők ezt kinyomtatják, celofánba rakják és attól függően, hogy ismert költő, vagy amatőr műről van szó piros vagy lila masnival kötik át. A versek mellett a csomagban szerepelnek az elérhetőségek is, melyeken várják a visszajelzéseket. Minket az motivál, ha kapjuk a visszajelzéseket. Sokan írják, hogy örömet okozott, volt, aki azt írta, hogy pont az a vers találta meg, ami aznap motiválta, megnyugtatta vagy épp meghatódott tőle. A kedvencem, amikor egy kislányt annyira boldoggá tett egy vers, hogy a masnival aludt el.”– áradozott Adél. 

Március 21-én tehát érdemes korán kelni, hiszen a belváros, valamint más városrészek több pontján is árva versek keresik a gazdájukat. 

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #híradó | #Verselj Győr! |