A legfiatalabb győri bencés szerzetessel találkozom, aki alig egy hónapja tett örökfogadalmat. Mosolygós, csillogó szemű fiatalember fogad a bencés rendházban. Németh Miksa, 23 éves, közel tíz éve él a bencéseknél, vele együtt ma már 12 tagja van a Szent Mór Bencés Perjelségnek.

Mikor és hogyan érezte az elhívást?

Egy rábaközi faluból, Kisfaludról származom, ahol hétköznapi, katolikus családban nevelkedtem. Nem szaladgáltak az utcán sem bencés, sem más szerzetesek, de már óvodás koromban gondoltam arra: pap leszek. Döntéseink persze nem függetlenek a környezetünktől, nagy hatással voltak rám a plébánosaim. Hetedik osztályban kezdtem tudatosan megélni a hitemet, volt bennem egyfajta vágyakozás, így a győri bencés gimnáziumba jelentkeztem. Tizedikesként merült fel bennem komolyabban, hogy szerzetes legyek. Megküzdöttem a gondolattal, majd két év múlva, az érettségire készülve, már tudtam, hogy belépek a rendbe.

Mi következett ezután?

Amikor eldöntöttem, hogy elköteleződöm, akkor jelentkeztem a rendbe. Ezután egy intenzív év következett: a noviciátus. Gyakorlatilag ez a felkészülés a szerzetesi életre, megkaptam a szerzetesruhát és a Miksa nevet a közösségben. Eredetileg Tamásnak kereszteltek. Annak az évnek a leteltével, ideiglenes fogadalmat tettem három évre, nemrégiben pedig letettem az örökfogadalmat.

Pontosan mit jelent az örökfogadalom?

A szerzetes életében ez a teljes elköteleződés pillanata. A bencéseknél három fogadalom van: engedelmesség, szerzetesi életalakítás, stabilitás. A két előbbi az evangéliumi tanácsokat foglalja magába, az utóbbi bencés jellegzetesség. A stabilitás azt jelenti, hogy az adott közösségben szeretnénk megélni a szerzetességünket, nem helyeznek át bennünket egyik helyről a másikba.

Mi az, amit a legnehezebb betartani a fogadalomból?

Nem onnan közelítem meg, hogy miről kell lemondanom. Persze van lemondás a szerzetesi életben, de az Isten felé vezető úton nem ez az igazán lényeges, hanem a szeretett személynek a léte a meghatározó, az a vonzalom, ami felé hajt. Ha az ember rábízza az életét Istenre, akkor örök szövetséget köt vele, ebben a kapcsolatban pedig örömmel lehet megmaradni ezen az úton.

A fővárosban tanul, hogyan egyeztethető össze az egyetemi lét a szerzetességgel?

A papi hivatás és a tanítás két alapvető célom. Ezért a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán teológia és hittantanár szakos vagyok, illetve az ELTE BTK-n történelmet is hallgatok. Egyébként az egyetemisták „normális” életét élem: előadások, vizsga, referátum, persze nálam a bulik kimaradnak, egyébként a rendbe lépésem előtt sem voltam bulizós típus. Természetesen néha megiszunk egy sört a barátokkal vagy a rendtársakkal. Nekem a szórakozást inkább az olvasás, a színház, az opera jelenti. Legutóbb a Pesti Színházban A félkegyelmű című darabot láttam, nagyon jó, mindenkinek ajánlom!

Van hobbija, sportol?

Sokáig néptáncoltam, de azt abbahagytam, amikor beléptem a rendbe. Bevallom, nem vagyok egy nagy sportember, mostanában szoktam futni, vagyis inkább kocogok néhány kilométert. Szeretek olvasni, elsősorban irodalmat, és a szakmámba vágó történelmet, szívesen hallgatok Mozartot és Chopint.

A papi nőtlenség rendszeres vita tárgya a katolikus egyházban. Önnek mi a véleménye a cölibátus esetleges eltörléséről? Válasz lehet ez a paphiányra?

Ez egy nagyon-nagyon összetett problémakör. Az elköteleződés hiányát emelem ki. Ennek sok társadalmi oka is van. Mégis a probléma elsősorban nem az, hogy a fiatalok nem a papi hivatást választják, hanem egyáltalán nem is választanak, tehát nem is házasodnak meg. Több protestáns
felekezetnél is megjelenik a lelkészhiány, pedig ők házasodhatnak. A szerzeteseknél a kötelező cölibátus eltörlésének kérdése fel sem merülhet, mert lényegileg tartoznak össze, mindig is összetartoztak.

Akkor ön szerint, mi kellene ahhoz, hogy megszűnjön a paphiány?

Hitelesen kell élni. Nekünk szerzeteseknek és minden megkereszteltnek példát kell mutatnunk. Ha igazán mélyen, hitelesen éljük a keresztény életünket, akkor az vonzó lehet mások számára is. Nálunk, bencéseknél, ahol lényeges a stabilitás, helyben tesszük a dolgunkat. Azt hisszük, azt reméljük, és azt is tapasztaljuk, hogy a csendes hétköznapokban is nagy dolgok történhetnek. Abból, hogy imádkozunk és dolgozunk, sok minden jó fakadhat. Például így működtetjük a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumot már 200 éve. Én ehhez a feladathoz könnyen tudok idomulni, és remélem, hitelesen tudom élni a mindennapjaimat.

Fotók: O. Jakócs Péter