Széchenyi István Egyetem

Írónőként is sikeres a Győrben végzett jogász

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2021.10.29. 10:32

Kiss Viktória Nyaralás extrákkal című regényének bemutatóját tartották meg a Széchenyi István Egyetem könyvtárában. A győri intézményben végzett jogász szerző hivatása a közigazgatás, szenvedélye pedig az utazás és az írás.

Ezek lenyomata az Erawan Kiadó gondozásában megjelent kötet, amelyben olyan történeteket is olvashatunk, amiket egy egyetemistaként átélt olasz út, illetve a győri büntetőjogórák ihlettek.

Az egyetem Kommunikációs és Alumni Irodája, valamint Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében megvalósult eseményen dr. Erdős Csaba, a kar dékánhelyettese köszöntőjét követően dr. Bencze Krisztina beszélgetett az írónővel a hallgatóként átélt élményekről, a jogászélet és a regényírás izgalmas kulisszatitkairól.

Egyetemünkön magas színvonalú jogi képzés folyik a szakma elismert elméleti és gyakorlati szakembereinek közreműködésével. A Széchenyi-egyetemen szerzett tudásomra mindig támaszkodhatok. Nemcsak a munkámban jelent biztos alapot, hanem a regényírás közben is számíthattam erre. Regényem főhőse, Abigél ugyanis szintén jogász” – emelte ki Kiss Viktória.

Fotó: Májer Csaba József

A beszélgetés során az írónő azt is elárulta, hogy ugyan első regénye megjelenésére hosszú éveket kellett várni, a másodikkal és a harmadikkal azonban hamarosan találkozhatnak az olvasók.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #könyvbemutató | #Széchenyi István Egyetem |