Kézműveskedés, diabétesz-séta, kiállítás, koncert - mutatjuk a következő napok legérdekesebb győri programjait!
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem énekkara ad koncertet a győri bazilikában november 9-én 16 órától. Vezényel: Kabdebó Sándor, orgonán közreműködik Kubík Tamás.
November 10-én, vasárnap délután 3 és 5 óra között rendezik meg az idei diabétesz-sétát, amely a Baross-szobortól indul és Szentháromság-szobornál zárul. Az idei sétának négy állomása lesz, ahol fellép a Dave Koma Dave, Bálind Kata és Edvi Dalma, a Dressing Room zenekar, valamint a RockMűhely együttes.
Vonal-történetek címmel nyílik a Szabados Árpád, Szirtes János és Ujházi Péter műveit felvonultató, a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményét bemutató tárlat november 10-én 16 órától a Magyar Ispitában. Kurátor: Pápai Emese, Sipos Tünde. A kiállítás január 12-ig látogatható keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.
November 11-én 17 órakor a Bezerédj-kastélyban (Győri út 90.) a 18. századi magyarországi német betelepítések címmel ismeretterjesztő előadást hallhatnak dr. Oross András levéltáros, történésztől.
Az újvárosi és a pinnyédi nyugdíjasklubok és csoportok tagjainak rendeznek Márton-napi programokat november 11-én 16 órától az Újvárosi Művelődési Házban (Liget u. 55.).
A Kazinczy-gimnázium története címmel tart előadást Németh Tibor nyugalmazott igazgató november 13-án 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtárban.
A tüdőgyulladás tüneteinek időben történő felismerésének fontosságára hívja fel a figyelmet az a séta, amely november 12-én 14.30-kor indul a Kolozsváry Ernő térről. A séta az egészséges tüdőért! útvonala: Baross út–Király utca–Dr. Kovács P. utca–Jedlik Ányos utca–Dunakapu tér–Duna-part–Rába-part – Bécsi kapu tér.
Kézműveskedéssel és a Márton naphoz kapcsolódó népi hagyományok felelevenítésével várják az érdeklődőket a Pinnyédi Művelődési Házban (Napfény utca 1.) november 11-én, hétfőn 16:30-kor. A belépés ingyenes.