Ismét meghirdették az „Idősbarát lakásprogramot”

Havassy Anna Katalin Fotó: Kóka Enikő
2023.05.24. 13:55

Jó hír, hogy idén is lehetőség van pályázni az „Idősbarát lakásprogramra”, amelynek célja, hogy javítsa a gondozásra, ápolásra szoruló idős emberek lakhatási körülményeit. A pályázat részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be.

„Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának példaértékű kezdeményezése az „Idősbarát lakásprogram”, amelynek a fő célja, hogy a szociális alapellátásban résztvevő időseknek tudjunk segíteni, hogy minél tovább az otthonaikban maradhassanak. A segítség igénybevételével az önellátás ideje is kitolódhat, ha pedig már segítségre szorulnak, akkor mindenkinek könnyebb legyen egy kicsit. A pályázat a WHO Egészséges Városok program keretében zajlik, a pályázat lebonyolítását és az azzal kapcsolatos minden segítséget pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végzi. A tavalyi évhez hasonlóan a győri önkormányzat idén is 4 millió forinttal támogatja ezt a programot” – mondta dr. Laczkovits-Takács Tímea önkormányzati képviselő, a Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottsága elnöke, majd Panker Mihály, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Központ ügyvezetője részletezte a pályázatot.

Az előzményekről szólva elmondta, hogy a mostani pályázati rendszer 2009-ben indult, s azóta több mint 60 millió forintot adtak át, amelyből közel 166 idős embernek segítettek az otthonuk akadálymentesítésében. A pályázat célkitűzése ugyanis az, hogy az idősek minél tovább megszokott környezetükben maradhassanak, megőrizhessék önállóságukat. Illetve az sem mellékes, hogy a lakások korszerűsítésével az ápolást ellátó családtagok, vagy szakszemélyzet is hatalmas segítséget kap. A fő felújítási célterületek olyan, a mindennapi élethez szükséges beavatkozások, mint a lakásba való bejutás megkönnyítése, a küszöbök kivétele, a lakásban való közlekedés elősegítése, a tisztálkodás könnyebbé és biztonságosabbá tétele.

„A pályázaton részt vehet minden olyan magyar állampolgárságú, 70 évnél idősebb magánszemély, aki saját tulajdonú vagy haszonélvezeti joggal ellátott győri ingatlanban életvitelszerűen él és ezt igazolni is tudja.

Pályázni írásban lehet, amelyhez az adatlap és útmutató letölthető a www.maltai.hu/idosbaratlakasprogram, valamint a www.gyor.hu oldalakról, itt minden részletet megtalálnak az érdeklődők.  

Fontos, hogy a pályázat elbírálása során előnyt élvez az az idős személy, aki igénybe vesz valamilyen szociális alapszolgáltatást. Egy pályázó minimum 100 ezer és maximum 800 ezer forintnyi összeget igényelhet, s egy lakásra csak egy pályázat nyújtható be – hangzott el Panker Mihálytól, majd hozzátette:

A pályázatot június 16-ig kell benyújtani. Személyesen ez délig tehető meg Győrben az Amádé László utca 1-es szám alatt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Központjában, postán pedig ugyanaznap éjfélig lehet feladni a borítékot. Esetleges hiánypótlást természetesen biztosítunk. Fontos kiemelni, hogy az összeg amit a pályázat során biztosítani tudunk, a lakhatási körülmények segítésére, az akadálymentesítésre fordítható, mint például a fürdőkád zuhanykabinra cserélése, kapaszkodók felszerelése, csúszászmentes burkolat lefektetése. Szabadon választható önrész természetesen vállalható, de nem feltétel! – hangsúlyozta Panker Mihály, aki azt is hozzátette, hogy az egyéni igényétől függően a 4 millió forintból körülbelül 5-8 idős ember lakhatási körülményein változtathatnak.  

A pályázattal kapcsolatosan további információ kérhető a [email protected] e-mail címen és a 96/336-129-es telefonszámon.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka