Berkes 70! Eltelt egy újabb év, kerek születésnapi évfordulóján köszöntjük a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjét, Berkes Kálmánt. Tavaly beszélgetésünk kiindulópontja a járványügyi helyzet volt, idén is innen indítunk, mert mindig bebizonyosodik, hogy az egészségnél nincs fontosabb.

Hogy van a gerincműtéte után?

Jól, köszönöm. Több mint három hete sikeresen megműtöttek egy porcleválás miatt, most már tudok járni. Szépen, türelemmel minden rendben lesz. A doktor, aki pár nappal ezelőtt megnézett azt mondta, hogy a vezényléssel vigyázzak, majd hozzátette, „mivel ismerem a maga vezénylési stílusát, nem lesz probléma, maga nem az az ugrálós fajta!”

A zenekari évadot illetően most jött volna a nagy program, a Francia klasszikusok. Minden borult, hogyan tudta ezt „egészségesen” kezelni?

Igen, ezt a műsort én állítottam össze, és én dirigáltam volna. Nagyon örültem, amikor hallottam, hogy milyen sokan jöttek el erre a koncertre, a beugró, Dubóczky Gergely karmester sikerrel vitte ezt a bérletes hangversenyt. A küldetését beteljesítette, hiszen ezzel a népszerű programmal, Bizet és Ravel műveivel kifejezetten a közönséget céloztuk meg. Nem volt bennem semmi rossz érzés, „hogy a fene egye meg, ezt nekem kellett volna dirigálni!” Örültem a győri és a veszprémi zajos sikereknek.

Mi az, amit még tud vállalni az évadból?

Már csak egy dobásom maradt, a Richter János hangversenybérlet záró akkordja. „A magyar klasszikus zene napja” című koncert május 30-án csendül fel, mely Kocsis Zoltán születésnapja. A program Bartók Béla I. zenekari szvitjével kifejezetten hozzá kötődik, a második félidőben hangzik fel Brahms gyönyörű III. szimfóniája, erre május 24-én kezdünk el próbálni.

De nem volt elég a gerincműtétem, legkedvesebb testvéremet aznap temetjük, utána tudok nekiállni a munkának.

Hogy lehet ilyenkor a próbára koncentrálni?

Mindig külön tudtam választani a magánéletemet és a pódiumot, ezt megtanultam akkor, amikor 17 évesen elvesztettem édesapámat. Halála napján egy országos verseny döntőjében játszottam, én persze be akartam menni hozzá a kórházba, de nem engedte, édesanyámmal üzent, hogy ha lejátszottam a versenyt, akkor mehetek be hozzá. Tanuljam meg egy életre, hogy „más a szín, más az élet” – ahogy a Bajazzókban is elhangzik. A versenyt megnyertem, apám kórházi ágya viszont már üres volt, mire beértem. Igen, ezt a leckét egy életre megtanultam.

Jól értem, tehát: a közönség jegyet vált a produkcióra, nem rájuk tartozik a művész magánéleti tragédiája?

Ez is egy alapvető szempont. Én mindig a legjobbat akarom nyújtani, és ezt nem árnyékolhatja be semmi.

Ha elfogadjuk, hogy egy művész a szívéből, lelkéből játszik, hogyan lehet félretenni egy ilyen tragikus helyzetet? Azt nem mondhatja, hogy elnézést, de ez ma nem fog menni?

Nem, mert akkor alkalmatlan vagyok a pályára. Ezt a hozzáállást még Fülöp Viktortól és Mensáros Lászlótól tanultam, akik nem kevés időt töltöttek el a színpadon. Ők mind ezt vallották, ki kell kapcsolni a magánéletet, és csak őszintén szabad játszani.

Berkes 70! A kerek évfordulót vezette fel a januárban induló és május 2-án zárult beszélgetéssorozat, Maestro címmel. Kálmánt magánéletéről, szakmájáról és hitvallásáról a Jászai Mari – díjas színművész faggatta. Hogyan érezte magát Gáti Oszkár társaságában?

Nagyon nagy megtiszteltetés volt vele egy műsorban szerepelni, sok mindenről beszélgettünk a hat műsor alatt, amiből 12 adás készült a Rádió Bézs és a Győr+ Rádió részére. Ismét rájöttem arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, mennyi mindent köszönhetek tanáraimnak, muzsikus partnereimnek, és annak a békeidőnek, melyben felnőhettünk.

Műtéte miatt az utolsó előtti adásban csavartak a történeten, és Kálmánról zenekari kollégái meséltek. Ezek a szavak hangoztak el méltatásaképpen: határozott elképzelés, jó ízlés, vehemencia, emberség, figyelem, megértés. Ez szívet melengető, ugye?

Igen, ezek alapvető tulajdonságok, melyek kell, hogy jellemezzenek egy művészt, egy karmestert meg pláne. Empátia, jó ízlés nélkül nem lehet dirigálni, ezt nagyon fiatalon Pernye András zenetörténésztől már megtanultam. Ehhez kellenek a kitűnő iskolák és pedagógusok, mesterek, ez mind adva volt. A tanulás a mai napig tart, hiszen az nem igaz, hogy a karmester mindent jobban tud.

Hova tovább? Mennyi energiát érez még magában az együttes, zenekari munkához? Hogyan inspirálódik?

Például ezek a visszajelzések, amiket említett, nagyon motiválóak. Még mindig működik nálam az önkontroll, tisztában vagyok az erősségeimmel és hibáimmal. A klasszikus zenében az egyik csoda az, hogy nincs felső határ, a legjobb produkciónál is lehet másnap még jobbat nyújtani.

A mostani, kerek születésnapja milyen többletjelentéssel bír?

Legjobb barátaimmal, Mali Istvánnal és Ránki Dezsővel beszélgettünk az öregedésről, „jó, fáj a lábam, a derekam, nem tudok már úgy futni, pláne nem focizni, nem emlékszem már úgy az arcokra, nevekre, igen, annyi baj legyen, de zenélni még tudok, és ehhez minden körülmény adott, akkor meg ne panaszkodjak!” Ez így van, csak hálával és köszönettel tartozom a Jóistennek.