Jótevő MCC-sek!

P. Csapucha Adrienn Fotó: Marcali Gábor
2024.12.12. 09:54

A belváros szívében, az adventi forgatag sűrűjében megbújik egy kis faház, ahol csupa jóság tölti meg a karácsonyi kuckót. Egyesületek, szervezetek képviselői adománygyűjtő akciókkal várják az ünnepi varázslatban korzózókat. Legutóbb az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény valamint az MCC győri képzési központjának fiataljai avanzsáltak angyalokká.

Az EESZI munkatársai az Őszirózsa Alapítványnak, míg az MCC-s jótevők a Lurkó Alapítványnak gyűjtöttek adományokat, díszes csecsebecsékért cserébe. Jónak lenni és önzetlenül segíteni a legfelemelőbb érzés, különösen advent idején. Dr. Fekete Dávid évek óta állandó látogatója a faháznak, ezúttal mint a győri képzési központ vezetője kereste fel a kuckót, és az önkénteskedő hallgatókat.

„A karácsonyra készülünk, ilyenkor még nagyobb szerepe van annak, hogy jótékonykodjunk. A várossal együttműködő szervezetek idén is várják a Széchenyi térre kilátogatókat, egy komoly hagyományokkal rendelkező kezdeményezésre.

Nagyon szép az advent, különleges csoda várja a győrieket és a Győrbe érkező vendégeket, és ez a csoda a jótékonykodással még inkább kiteljesedhet. De az akcióval egyúttal megmutathatjuk, hogy ez a város tud szólni az összefogásról, tud szólni arról, hogy a rászorulókon segítsünk, hogy felkaroljuk az elesetteket. Örülök, hogy 2024-ben is számos civil szervezet vállalta, hogy megjelenik a Jótékonysági Faházban, akár saját készítésű termékekkel, ünnepi kellékekkel, az így befolyt összeget pedig mindenki jótékony célra ajánlják fel” – mondta portálunknak dr. Fekete Dávid.

A Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője kiemelte, hogy az MCC a Kárpát-medence legnagyobb és legjelentősebb tehetséggondozó intézményeként nemcsak a fiatalokra fókuszál a régióban is, hanem a társadalmi szerepvállalás is jelentős a központ életében.

„Örülök, hogy a hallgatóink eljöttek a faházba, hisz szeretnénk a fiatal generáció figyelmét is felhívni arra, hogy a jótékonykodásban való részvétel olyan felelősség, mely jó ha minél hamarabb beépül a mindennapjainkba.

Azt hiszem az MCC ilyen típusú megjelenése is erősíti és beágyazza a szervezetünket a város szövetébe” – zárta találkozónkat a győri MCC vezetője.