![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-11.jpg)
Lélekmelengető karácsonyváró estre hívta az Újvárosi Művelődési Ház a városrészben élőket. Idén is sokan eljöttek a hagyományossá vált rendezvényre, hogy töltekezzenek jó szóval, zenével és élvezzék egymás társaságát.
A vendégeket először Radicsné Csőre Andrea, az egész évben gazdag programokat kínáló művelődési ház igazgatónője köszöntötte. Fekete Dávid, a körzet önkormányzati képviselője méltatta az intézmény tevékenységét: „Nagyon sok városban megirigyelnék ezt a kínálatot, hiszen az év minden időszakában, minden ünnephez kötődően van alkalmunk összejönni és a jeles napokat közösségben megélni. A közösségek csak úgy tudnak megmaradni, ha szilárd kulturális alapokon állnak. Ebből pedig Újvárosban nincs hiány.”
A közelgő karácsonyról szólva azt mondta a képviselő: Adventben a keresztény világ Jézus Krisztus eljövetelére várakozik. Felgyúltak az ünnepi fények, s a belvároson kívül Újvárosban, a Kossuth Lajos és a Bálint Mihály utcában, az öt templom környékén is gyönyörködhetünk díszkivilágításban, ez is segíti az itt élőket az ünnepre hangolódásban.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az igazi készület belül, a lelkünkben kell, hogy megtörténjen. Figyeljünk egymásra, ajándékozzuk a másik embernek időnket, töltsük szeretteinkkel, barátainkkal ezeket a napokat.
Az ünnepi műsor első részében az Újvárosi Betlehemest adta elő az abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Csenderes néptánccsoportja. Ezt követte Bélyei Adél hárfaművész lélekmuzsikája. Befejezésként karácsonyi énekek csendültek fel a művelődési ház kórusának előadásában. Közreműködött Lencsés Lívia és Fehér Istvánné, valamint a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium növendékei.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/Kanyai-Robert_spiler_werk_2023_12_08_AcsTamas_04-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/12/2023_12_13_Ujvarosi-Karacsonyi-party-03.jpg)
Galéria: Mekliz Fotó / Kasza Fruzsina