Nyugalmazott énekkari művészként, költőként aktív életet él, folyamatosan alkot, folytatja művészeti tevékenységét Olasz Valéria. Legutóbb Karády-estjével hívta fel magára a győriek figyelmét.

Miért éppen Karády Katalin bőrébe bújt?

Többször jártam New Yorkban, a kint élő magyarok körében gyakran szó esett Karádyról, hiszen ő az utolsó húsz évét ott élte. A hangszínem mélyült annyit, hogy hasonlítson az övére. A pandémia alatt kutattam az életét, megismertem a dalait és egyre inkább lelki rokonságot, sorstársszerűséget éreztem vele. Az estet úgy állítottam össze, hogy narrációval idézem fel a színésznő életét és a szerelmes és honvágy típusú verseimet beleszőttem a dalok közé. A műsort először a Marcal étteremben, telt ház előtt, nagy sikerrel mutattam be. Reménykedem abban, hogy lesz folytatása, hiszen úgy tapasztaltam, a nosztalgiázásra igénye van az embereknek, és szeretném, ha minél többen megismernék a kivételes színésznő életét.

Öt éve nyugdíjas, hogyan telik azóta az élete?

Nem tétlenkedem, hasznosan töltöm a napjaimat. Az éneklést természetesen nem hagytam abba, hiszen az a lételemem. Gyakran visszahívnak külsősként az operákba, a Győri Nemzeti Színházba, amely öröm és nagy elismerés számomra, hiszen ez azt jelenti, hogy szakmailag még mindig értékelik a munkámat. Megmaradt az írás is, hiszen az a vénámban van. Mosonszolnoki vagyok, meleg szeretetben, hatgyermekes családban nőttem fel, mindez szép útravalót nyújtott alkotói munkámhoz, személyiségemhez. Anyai nagybátyám Simon Lajos, József Attila-díjas költő, újságíró volt. Talán az ő ihletésére a költői vénám már korán megmutatkozott. Tanulni nem tanultam a versírást, de sokat olvastam, József Attilán, Adyn nőttem fel, szeretem Kányádit, Faludyhoz pedig verset is írtam.

Fotó: Marcali Gábor

Az évtizedek során több kötete is megjelent, milyen sikereket ért el a költészet terén?

 A ’80-as években kezdték közölni verseimet, kezdetben a Kisalföldben, majd később különböző antológiák, irodalmi folyóiratok fogadták írásaimat. Életem során több alkalommal jártam New Yorkban, a határon túli tapasztalataim meghatározták világlátásomat, költészetemet. Az Amerikai-Magyar Népszabadság közölte verseimet, valamint lefordítottak néhányat közülük angol és román nyelvre is. Meghívást kaptam több alkalommal a Szilágysági Hepehupa Szerkesztőségétől (Zilah), ahol a Költészet Tavaszán évente költőtalálkozókat szerveznek. Jelenleg is több antológia, irodalmi és közéleti lap közli verseimet, 2009 óta a győri Irodalmi Antológia és Művészeti Közösség aktív alkotó tagja, előadóművésze vagyok, mely közösség 2017 januárjában elnyerte a Győr Művészetéért díjat. Eddig négy önálló kötetem jelent meg: a Felhők a fényben (l994), a Csillagistenek (2008), a Csillagok hatalmában (2012) és a Mindörökké kikelet (2017). Szeptemberben mutattuk be a Győr királyi várossá válásának 750. évfordulójára készült Győri Antológia tematikus könyvét, amelyben nekem is több írásom szerepel. Jelenleg következő új kötetemen dolgozok.

• 

• 

Fotó: Marcali Gábor

Milyen témák foglalkoztatják, milyen inspirációk érik?

Nem várom meg az ihletet, inkább a hangulataim befolyásolják az írásaimat, írok a távoli kedveshez, a mindennapjaimról, az évszakok változásáról. Megfogan a gondolat és azt viszem tovább, a végére elkészül az alkotás. Egy barátom egyszer azt mondta: „Valikám, nem kell megvárni az ihletet, mert az amatőr munka. Akkor lesz valaki profi, ha leül és elhatározza, hogy én most erről írok.” A pályám kezdetén, az első időszakban nagyobb élmény volt írni, mert az érzelmi töltetű versekre jobban reagáltak az emberek, a kapcsolatok is szeretetből fakadtak, nem érdekből. A szüleim sajnos nem érhették meg az első verseskötetem megjelenését. Jelenleg az antológiás társaimmal vagyunk egymásra nagy hatással, segítjük, tanácsokkal látjuk el egymást és inspirálódunk is.

Az énekkarrierje hogyan alakult?

A zene szeretete is családi örökség, édesanyámnak nagyon szép hangja volt, ő mindig énekelt. A népdalok beleivódtak a vérembe, a hangulatomba, az életembe. A zenetanulást zongorán kezdtem még a faluban, már elsőben észrevették, hogy muzikális vagyok. A szüleim taníttatni kezdtek, kapásból mindent leszolmizáltam. Aztán a Kazinczy-gimnáziumba jártam angol tagozatra, de a zenétől nem tudtam elszakadni. Felvettek a Konzervatóriumba ének szakra, Vági Istvánné Gődel Hilda (zenetanár, operaénekes) vett a szárnyai alá, nagyon sokat köszönhetek neki. Később kicsit elkanyarodott az életem, férjhez mentem, két lányom született, és a megélhetésért többféle „polgári” foglalkozást vállaltam. Aztán külsősként bejutottam a színházba énekelni, elsőként a Traviatában szerepeltem, majd 1994-ben szerződtettek és 27 éven át a Győri Nemzeti Színház volt a munkahelyem. A Traviata és a Carmen a mai napig a kedvenc operáim. Óriási élmény volt számomra, amikor 2017-ben Pécsett Plácido Domingóval énekelhettem. Önálló operett- és musicalfellépéseim, szóló estjeim is voltak kulturális intézményekben, falunapokon.

Jutott ideje a magánéletre, a családra a művészete mellett?

Amikor megszülettek a lányaim, akkor természetesen ők voltak a legfontosabbak, az elsődlegesek, utánuk következett minden más. Ők már kirepültek, máshol élnek, hamarosan megszületik második unokám, és időközben el is váltam. Most már szeretném a távoli kedvest, a lelki társamat magam mellett tudni, akivel a sors egykor összehozott.