Idén nyáron több mint 10 helyszínen csaknem 300 szegény sorsú gyermek helyi táborozását segíti a Győri Egyházmegyei Karitász – tájékoztatta portálunkat Paksa Balázs sajtóreferens.
A táborok része a Játszóbusz amellyel, változatos és vidám elfoglaltságokat kínálnak a vakációzóknak. A fél- vagy egész napos elfoglaltság tartalmas, kreatív szórakozást ígér.
Mindemellett játékos ismeretterjesztéssel tanítják őket a krisztusi segítségnyújtás fontosságára. Játszóbuszunk első bevetésén, Szákszenden az alsó tagozatos gyerekek kézműves és ügyességi állomáson, valamint mesesarok és karitász-kisokos révén fejleszthették tudásukat. A busszal érkezett és állomás-vezetést is vállalt Kovács Gábor negyedéves papnövendék, aki nyári gyakorlatát tölti a győri karitatív szervezetnél.
Az elkövetkező két hónap során a Játszóbusz ellátogat még Levélre, Mosonba, Szanyba, Sopronkövesdre, Nagybajcsra, Győr-Bácsára, Jánossomorjára, Csornára, illetve a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karára.