Két kiváló szakembert ismertek el a KEF idei záró ülésén

Havassy Anna Katalin Fotó: Ács Tamás
2024.12.10. 15:37

A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) 2024-es évi utolsó, záró ülését december 10-én tartották a városházán. Az eseményen két kiváló szakember, Rákosi-Tóth Rita és Fazekas-Rumi Alexandra önzetlen munkáját ismerték el.

A KEF idei utolsó ülésén a jelenlévőket Burkali Bernadett alelnök, szakmai vezető köszöntötte, majd átadta Pintér Bence polgármesternek a szót, aki elsőként köszönetet mondott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájáért és további támogatására tett ígéretet.

A kábítószer kérdése általában rendészeti vonalon kerül elénk, amely érthető. Ám úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos, hogy ezeket a kérdéseket alapvetően ne rendészeti kérdésnek tekintsük, bár kétségtelen, hogy ez is lényeges. A város részéről a megelőzésre kell a fő hangsúlyt fektetni, és ezért is nélkülözhetetlen a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működése. Amit mi önkormányzati hatáskörben megtehetünk a megelőzés érdekében, azt szeretnénk is megtenni: jelentős forrást kívánunk biztosítani a cél érdekében! S természetesen a KEF sem tudna hatékonyan működni elhivatott szakemberek nélkül, akik közül kettőt külön is méltatunk.” – mondta a polgármester.

Burkali Bernadett elsőként Rákosi-Tóth Ritát, a Család- és Gyermekjóléti Központ Győr igazgatóját méltatta, aki 2002 óta a központ munkatársa, 2012 óta pedig az igazgatója is. Ahogy fogalmazott, az igazgató nem csak a napi szintű működésért és a szervezet szakmai munkájának koordinálásáért felel, hanem támogató vezetőként áll az intézmény munkatársai – családsegítők, esetmenedzserek, szociális segítők és tanácsadók – mellett. Mindemellett az általa vezetett szervezeti egységek, mint például a HÍD, a Sziget-kék Közösségi Tér vagy a Közösségi Kávézó, nemcsak a szolgáltatások sokszínűségét és színvonalát növelik, hanem igazi közösségi terekként is szolgálnak. Hangsúlyozta, hogy a szakmai elkötelezettség mellett Rákosi-Tóth Rita kiemelkedő közösségi vezető és céltudatosan, hatékonyan törekszik a megoldásokra és segíti a KEF munkáját, erősítve annak szakmai és társadalmi hatását. Felelősségteljes, empatikus és rendíthetetlen munkája, valamint elkötelezett szolgálata a szociális ellátás és gyermekvédelem területén teszik méltóvá a kitüntetés elnyerésére, amelyet a polgármester nyújtott át a szakembernek.

Rákosi-Tóth Rita igazgató elmondta, hogy elismerések tekintetében igencsak kiemelkedő évet zárt a Család- és Gyermekjóléti Központ, amiért minden kollégájának köszönettel tartozik, ahogy ezért a méltatásért is.

Apró lépések mentén látjuk a sikert, s ez a szociális szakmában mindig így van, hiszen apró lépésekkel lehet szebbé tenni a világot! A KEF-ben is apró lépésekkel, de céltudatosan haladunk és a minden problémára közösen reagálunk a különféle szakterületek képviselőivel. Ez a valós siker titka, hiszen egymást segítve, erősítve dolgozunk!” – fogalmazott.

A KEF másik idei díjazottja, Fazekas-Rumi Alexandra iskolai szociális segítő, a Család- és Gyermekjóléti Központ Győr munkatársa, aki példamutató elhivatottságával és lelkiismeretes munkájával közel egy évtizede áll a fiatalok támogatásának és segítésének szolgálatában. – méltatását szintén Burkali Bernadettől hallhattuk.

Alexandra a szakmai munkáját 2015-ben kezdte a Magyar Máltai Szeretszolgálat SzinTér” Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátásánál, ahol már a kezdetektől szívügyének tekintette az ártalomcsökkentés és a szenvedélybetegségek megelőzését. 2017-től dolgozik a Család- és Gyermekjóléti Központban, mint iskolai szociális segítő, s különös figyelmet fordít a drogprevencióra és a fiatalok életvezetési problémáinak kezelésére. Szakmai hozzáértése és embersége révén képes a fiatalok bizalmának elnyerésére, így sokan bátran és őszintén fordulnak hozzá segítségért.

Alexandra méltatása során külön hangsúlyt kapott, hogy szabadidejében aktívan részt vesz a közösségért végzett munkában: éveken át önkéntesként, az utóbbi évben pedig koordinátorként vesz részt a Partisegély Szolgálat munkájában. Elkötelezettsége, maximalizmusa, szerénysége és empatikus természete nem csak kiemelkedő szakemberé, hanem példaképpé is teszi őt a segítő szakmában. Lelkiismeretes munkájára nem csak vezetőként, hanem kolléganőként és önkéntesként is mindig lehet számítani!

Fazekas-Rumi Alexandra és Rákosi-Tóth Rita

A polgármestertől átvett elismerés és virágcsokor után Fazekas-Rumi Alexandra külön kiemelte, hogy azért is jelent számára rendkívül sokat ez a díjazás, mivel így egy olyan láthatatlan munka és energiabefektetés kap figyelmet és méltatást, amelyet hozzá hasonlóan még nagyon sokan szívvel-lélekkel, hivatásként végeznek, nap mint nap, a szabadidejükben is.

A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum következő ülésére már 2025-ben kerül sor.