Még meg sem száradt az út pora Mekli Zoltán autóján, máris egy másik helyszínen találta magát a fotóművész, ahogy ő fogalmazott: tulajdonképpen olyan, mintha a saját nappalijába csöppent volna. A kreatív képalkotó erdélyi fotótúrájából hazatérve az Árkádba csábította az érdeklődőket, itt nyílt ugyanis kiállítása a fényképésznek. És hogy miért tekint szinte otthonaként a komplexumra? Nos azért, mert a kezdetek óta fotósa a bevásárlóközpontnak. Ezúttal elbűvölő tájképeiben gyönyörködhetünk, szubjektív objektíven keresztül.
Mesebeli tájak tárulnak az intézmény folyosóján korzózók elé, színpompás égboltok, földöntúli tavak, zöldellő szántók, a világ ami körülvesz minket, a világ ahogy azt a többszörösen díjazott kollégánk látja, elképzeli, felfedezi.
Minden pillanat egy új csoda, minden kattintás egy megismételhetetlen varázslat. Mekli Zoltán tárlatát Róna Bálint házigazdaként méltatta, az intézmény centermenedzsere úgy fogalmazott, hogy számukra is fontos a helyi értékek ápolása.
„Nagy öröm számunkra, hogy Zoli kiállítását köszönthetjük, mindig igyekszünk támogatni a helyi kezdeményezéseket, ez különösen igaz Zoli esetében, aki már kezdetek óta partnere a komplexumunknak. Mindenkinek azt kívánom merüljön el a képekben és azok mélységében” – emelte ki a keddi tárlatnyitón Róna Bálint.
Pályatárást Szabó Béla méltatta, az ugyancsak sikeres fotóművész baráti humorral, kis gasztronómiai csipkelődéssel csalt mosolyt a főszereplő, valamint a vendégek arcára.
„Főzzünk kicsit. Ha ránk néztek igazából látjátok, hogy mind a ketten szeretjük a hasunkat. És ha ránéztek a kiállításra azt látjátok, hogy olyan mint egy jó csalamádé. Mindenből van benne egy pici, és a végeredmény nagyon finom és friss. A természetfotózás nem egy könnyű műfaj, de Zoli kiváló képviselője mind a szakmának, mind ennek a szegmensnek” – szólt elismerően alkotótársáról Szabó Béla.
De, hogy mit is jelent pontosan Mekli Zoltánnak a képalkotás? Mi az, ami minden természetfotóján felsejlik? Erről is kérdeztük. „A hétköznapi alkalmazott fotográfia nagyon sok energiámat elveszi, ahhoz, hogy új energiákkal gazdagodjak ki kell mennem a természetbe. Vannak olyan kedvenc területeim, ahol kimondottan energiamezőket érzek, pedig nem tartom magam túlságosan spirituális beállítottságúnak, nagyon gyakorlatias ember vagyok, s mégis. A tárlat képei a szabadidőmben készültek, amikor éppen töltődtem. Valamiért el kell utaznom ahhoz, hogy ki tudjon kapcsolni az agyam” – mesélte nevetve munkatársunk, majd vallott arról is, hogy ha egy szóval kellene jellemeznie a műveket, akkor az biztosan a ritmus kifejezés lenne.
„Nekem fel sem tűnt, de egy kedves ismerősöm a képeket látva említette, hogy minden fotómon valamilyen formában megjelenik a fa motívuma. A tájkép fotózásban a napkelte előtti pillanatokat szeretem, olyankor egész nap a lustálkodásé a főszerep, a kemény fényekben ugyanis nem szeretek alkotni, de a napnyugta előtti és utáni pillanatok is elbűvölnek” – árulta el a digitális technika megszállottja, aki Magyarországon is az elsők között vágott bele a digitalizációba.
„Vizsgákkal és különböző engedélyekkel is rendelkezem, de a drónfotózás valahogy nem kapott el. A közelben kell lennem, éreznem kell a szelet, a virágos mező illatát, semmint, hogy távolból szemléljem a tájat. Kezemben a fényképezőgép, hátamon a 14 kilós táska, hónom alatt a 6 kilós állvány, indulok és fotózok, így járom a természetet” – zárta felhőtlen beszélgetésünket Mekli Zoltán.
Galéria: MekliZ Fotóstúdió