A régi Győrben a céhekbe tömörült kézművesek látták el a lakosságot iparcikkekkel. Miként manapság, úgy akkoriban is nagy volt a konkurenciaharc… A lábbelik készítésével régen három mesterség foglalkozott: a varga, a tímár és a csizmadia. Az évszázadokig jól működő munkamegosztás azonban a 18. század végére felbomlott és kezdetét vette a küzdelem.

A vargacéh Győrben már a 16. század elején létezhetett. Legkorábbi ismert céhlevelet 1582-ben Andreas Teufel győri főkapitánytól nyertek, ez azonban a török megszállás idején elveszett. Így 1607-ben a székeskáptalantól új céhszabályokat kaptak.

Győrben azonban nemcsak a vargák foglalkoztak bőrkikészítéssel és lábbeli varrásával, hanem a 16. század végétől a csizmadiák és a 17. század elejétől a tímárok is. A munkák felosztása kezdetben jól működött. A vargák növényi cserzéssel, a tímárok timsós eljárással készítették ki a bőrt, és a saru, bocskor, szekernye (térdig vagy combközépig érő, csizmaszerű lábbeli) készítése először a tímárok sajátja volt. Majd e három termék elkészítése egyre inkább a vargák feladata lett, és a tímárok átálltak a bőrkikészítésre, valamint a lábbelik talprészét is ők állították elő. A csizmadiák nem foglalkoztak bőrkikészítéssel, ők főként csizmát, papucsot, topánt, kapcát készítettek. Azonban ezek a folyamatok gyakran összefonódtak, érintették egymást, emiatt már a 18. század végét megelőzően is vannak adatok arra, hogy a három céh – de főként a varga és a tímár – vitába keveredett egymással. A probléma mindig ugyanaz volt: Ki készítheti ki a bőröket, ki csinálhat és milyen lábbeliket?

A magyar vargák a vizsgált korszakban először 1796 áprilisában panaszolták be a tímárokat, hogy a bőr kikészítése mellett semmiféle bőrből ne készíthessenek bocskort. A tímárok azonban visszatámadtak, és a következőkre hivatkoztak: a vargák céhszabályzatát még a győri székeskáptalan adta ki, azonban Győr mezővárosból szabad királyi várossá válása után a királyok azt nem erősítették meg, így a privilégium nem érvényes. Továbbá a tímárok Mária Terézia királynő által megerősített céhszabályzatának 2. artikulusa világosan kimondja, hogy mindenféle körmös bőröket megvenni és kikészíteni, és házuknál vagy országos vásáron eladni csak a tímároknak lehet. A 3. pontban ugyan nem ellenkeztek az ellen, hogy vargák is kikészíthessenek juh-, ló- vagy más bőröket, de csak saját használatra, ha azokat bőr formájában adják el, azzal megsértik a tímárok kiváltságait. A 4. céhszabályukra hivatkozva ezt azzal indokolták, hogy ha a vargáknak megengedik a lábbelitalpakat ökörbőrből készíteni, akkor azzal újabb tímármesterek veszítik el munkájukat, szegényednek el. Végül, amennyiben a vargák akarnak bocskort vagy sarut készíteni vagy éppen bőrt kikészíteni, úgy azt írják be céhszabályaik közé.

A panaszok egy része mind a tímárok, mind a vargák oldaláról megállják a helyüket. A vargáknak abban igaza volt, hogy Győrben ők jelentek meg először, utánuk a csizmadiák és legvégül a tímárok. Valóban ők rendelkeztek közülük a legkorábbi privilégiummal is, azonban azt a győri káptalan adta ki, és tényleg nem erősítették meg a szabad királyi várossá válás után.

1796. április végétől egy hosszú pereskedés indult meg panaszlevelekkel, tanúkihallgatásokkal. A történetnek 1797. augusztus 29-én a Helytartótanács leiratával kellett volna lezárulnia. A Helytartótanács azonban nem foglalt állást, így a vita tovább folytatódott, aminek véglegesen a céhrendszer megszűnése vetett véget.