Mélységek, magasságok, 192 város, 170 bemutató, összesen 2854 előadás, több mint 2 millió néző. Röviden így lehetne összefoglalni a Győri Balett 45 évét. A Győr+ Média a társulattal együtt ünnepel az évadban, ennek apropóján minden héten a táncos csapat egy kulcsfiguráját, oszlopos tagját kérdezzük. Elsőként ki mással, mint az alapítóval Kiss Jánossal ültünk le beszélgetni, a Kossuth-díjas egykori igazgató közel 30 évig dirigálta a ma már világhírű társulatot.

Megérdemli a Győri Balett, hogy születésnapja apropóján még nagyobb fókuszba kerüljön, már csak azért is, mert az évtizedek alatt a többi között azt is bebizonyította az együttes az alapítókkal, hogy igenis megérte küzdeni 1979-ben azért, hogy Győr városában egy új csillag ragyogjon a kultúrtörténet egén. A kezdetekről – mikor is a Magyar Állami Balettintézet végzős osztálya úgy döntött: együtt maradnak és társulatot alapítanak – Kiss Jánost kérdeztük, aki 1991-ben, Markó Iván távozásakor vette át az irányítást, de természetesen az első pillanattól kulcsfigurája volt a csapat születésének. Hosszú évek óta tartó barátságunk okán, ezúttal is, mint az életben, tegeződtünk.

Küzdelmes, de annál csodálatosabb évtizedek vannak mögötted és a társulat mögött. Hogy élted meg a kezdeteket?

A mai napig azt hiszem, hogy álmodok, nem tudok és nem is szeretnék ebből az álomból felébredni. Anno, 16-17 évesen mikor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy közösen valami mást, valami újszerűt alkossunk, és megláttuk Markó Ivánt a Tűzmadárban táncolni, akkor ott véglegesen eldőlt minden. A jó Isten segített bennünket és a csillagok is a lehető legjobban álltak. Fiatalok voltunk, teljes hittel és meggyőződéssel egyet akartunk, együtt maradni, maradandót alkotni. Semmi más vágyunk nem volt, csak megváltani a világot. 19 éves voltam, mikor augusztus 1-jén beköltöztünk a Bartók Béla úti garzonba. Hihetetlen szeretettel fogadtak minket, nagy volt a figyelem, tudták, hogy elszántak vagyunk. Elévülhetetlen az alapítók érdeme, Iván mellett Gombár Judité is, akik tulajdonképpen a pótszüleink voltak, reggeltől, késő éjszakáig csak dolgoztunk, próbáltunk. Azért, hogy ma ünnepelhetjük a Győri Balett 45 évét, nagyon hálás vagyok Velekei Lászlónak is, hisz azt az utat amit elkezdtünk Ivánnal és én próbáltam közel 30 évig megőrizni, azt Laci és a jelenlegi társulat óvja, gyarapítja, további magasságokba emeli. Köszönet egyúttal mindazoknak, akik valamilyen formában támogatták az elképzeléseinket, a fantasztikus közönségünk nélkül nem mentünk volna semmire…

Mit jelent számodra a Győri Balett?

Azt szoktam mondani, hogy Kiss Jánosnak két családja van. A Kiss család és a Győri Balett. És ez csodás érzés. Mikor azt mondtam, hogy Jánosból elég volt, és át kell adnom a helyem, akkor is éreztem, hogy ők a mindeneim, akár a gyerekeim. Tudni kell, és ezzel mindenki tisztában van aki a művészvilágban dolgozik, hogy a sikernél mulandóbb dolog nincs. Ma este összemegy a függöny és holnaptól mindent a nulláról kell kezdeni. A néző mit vár tőlünk? Csináljunk csodát! És ez a legnehezebb. Ezalatt a 45 év alatt rengeteg szépség, rengeteg fájdalom ért minket, de egyet nem vesztettünk el soha, mégpedig a hitünket. Hiszek a társulat jövőjében, büszke vagyok a csapat minden tagjára.

Mióta átadtad a stafétát is rengeteg feladat talált meg. A Magyar Művészeti Akadémia alelnöke vagy, de csak, hogy még egyet említsünk a Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökeként is tevékenykedsz. Közben tanácsadóként a Győri Baletthoz is ezer szállal kötődsz mind a mai napig. Mégis mennyire volt fájdalmas az elválás?

Erre tudatosan készültem. Mikor 35 éves volt a társulat, eldöntöttem, hogy ha a 40-et ünnepeljük kötelességem átadni egy arra alkalmas embernek a stafétát. Velekei László erre garancia volt. Fontosnak tartottam, hogy az együttes új energiákkal fejlődjön tovább. Laci végigjárta azt utat, amit egy vezetőnek végig kell, személye nemcsak a társulatért, hanem egy városért, a magyar kultúráért felel. Bennem éppen ezért nem volt egy percig sem rossz érzés, mert tudtam, hogy jó kezekbe kerül az együttes és ennél nagyobb boldogságot el sem tudtam képzelni.

Ha most visszatekintesz, mire vagy a legbüszkébb?

Arra, hogy fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt. Világhírű koreográfusokkal, zeneszerzőkkel. Azokra a művekre vagyok nagyon büszke, melyek ma is időtállóak, a produkciókra, melyekkel sikert arattunk szerte a világban. Az alapításkor sok kritikát kaptunk, sokan ellenünk voltak. Azt mondták, hogy Győrben nincsenek tánchagyományok, ez egy iparváros, ne jöjjön létre a társulat, minek ide tánc, minek ide kultúra. Nem vált be a jóslatuk, mindenre rácáfoltunk. Lenyűgöző!

Hol áll jelenleg a Győri Balett hazai és nemzetközi viszonylatban?

Szerencsére nagyon színes a magyar táncpaletta, nem beszélve a világ táncéletéről. Mindig arra törekedtünk, hogy a nemzetközi megmérettetést tartsuk elsősorban szem előtt. Képben kell lenni, hogy hol tartunk és csak az lehet a cél, hogy a lehető legjobb helyet foglaljuk el világviszonylatban. Hogy mennyire sikeres a csapat? Nos, azt igazolják a meghívások, az a rengeteg felkérés, mely már ott sorakozik a társulat neve mellett. Nem is kell túlságosan visszatekernünk az idő képzeletbeli kerekét, elég ha csak az elmúlt időszakot vesszük górcső alá: Kolumbiától Törökországon át, a belga fővárosig Brüsszelig, sikert sikerre halmoz az együttes. Ez persze hatalmas felelősség és fárasztó feladat. A testünk a hangszerünk, folyamatosan kondícióban kell tartanunk, fizikálisan és mentálisan is, de közben ez a legszebb dolog is. Olyan mintha egy légüres térbe kerülnénk a sikereknél, mert mindig előre kell tekinteni, hogy vajon mi lesz ezután. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy mindig azt csinálhattam amit szerettem, soha nem dolgoztam, imádtam ezt a szolgálatot. Boldog és büszke vagyok a társulat múltjára, jelenére és jövőjére.