Az orgona ága és a barackfa virága most is jelzik, itt az anyák napja, ami azonban máshogy fog telni, mint ahogy megszokhattuk: otthonról köszöntjük az édesanyákat.

Ha lefesthetnénk a vasárnapot, a vidám lila és púderszín helyett most sokan inkább szürkére kennénk. Nem csoda, hiszen tele vagyunk aggodalommal, frusztrációval, s a járványhelyzetet még kilátástalanabbá teszi a közelgő ünnep. Idén a legtöbben anyák napján sem ölelhetjük át édesanyánkat, nagymamáinkat. Talán még kétméteres távolságból sem köszönthetjük őket, mindannyiunk egészségének védelme érdekében csak otthonról gondolhatunk rájuk, de biztosan megtaláljuk a módját, hogy kifejezzük feléjük szeretetünket.

A férjem egy tulipáncsokorral tért haza a bevásárlásból, kérdőn néztem rá. Azt gondoltam, az édesanyjának vagy a nagymamájának vásárolta jelképesen, majd küld nekik egy fotót róla, hogy érezzék, bár a járvány miatt most nem adhatja át személyesen, gondol rájuk. Nem így történt. Én kaptam, méghozzá anyák napjára – a szívem alatt növekvő kisfiunk nevében nyújtotta át. Ekkor tudatosult bennem: már én is édesanya vagyok, és kijárási korlátozás ide vagy oda, nekem nem is kell ennél szebb ünnep.

Talán csak telefonon mondhatom majd el, de hálával tartozom az édesanyámnak, akiből hamarosan nagymama lesz, és a nagyszüleimnek, akiket nemsokára dédinek hívunk majd. Ahogy a férjem anyukájának és mamájának is, akikre hasonló szerep vár. Magamra nézek, és már nem kislányt látok – büszkén állok be én is az erős, céltudatos, gondoskodó nők sorába, akiknek május első vasárnapját szenteljük.

Ha az édesanyákra gondolunk, az odaadó gondoskodáson, a szereteten túl sokunknak ezek a szavak is eszünkbe jutnak:

kitartás, türelem, önfegyelem.

Milyen érdekes, hogy idén május 3-án, mikor az életet adó nőket ünnepeljük, pont ezeket az anyai erényeket kell gyakorolnia az egész országnak, ha nem a világnak. De ha összefogunk, együtt győzhetünk!