Kitüntetésben részesültek a Pannon-Víz vezetői

Szerző és fotó: Pannon Víz/Borsi Viktória
2024.07.01. 09:09

A Magyar Víziközmű Szövetség Elnöksége Lipovics Jánost, a Pannon-Víz Zrt. műszaki igazgatóját, valamint Zalka Csabát, a Pannon-Víz Zrt. üzemmérnökség-vezető helyettesét „Elismerő Oklevél” kitüntetésben részesítette a Víziközművek napja alkalmából. A kitüntetést az Országos Víziközmű Konferencián vehették át Egerben.

Lipovics János, a Bajai Műszaki Főiskolán végzett vízkezelés és szennyvíztisztítás szakirányú tanulmányait követően az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál dolgozott közel 10 éven keresztül, ahol az utolsó időszakban az Igazgatóság Védelmi Osztagát vezette és országos szinten részt vett a nagyobb árvízi védekezésekben. 2011-től a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatásos állományába került tisztként, ahol osztályvezetőként, majd 2014-től a vízügyi hatóság vezetőjeként dolgozott 2017-ig, amikor is alezredesi rendfokozattal leszerelt. 2017-től a Pannon-Víz Zrt. Győri Üzemmérnökségének vezetője, majd szervezeti átalakításokat követően 2021 szeptemberétől főmérnök és a Kapuvár-Csorna Üzemmérnökség vezetője lett. 2023 áprilisától a Pannon-Víz Zrt. műszaki igazgatója.


Zalka Csaba a győri Mayer Lajos Vízügyi Szakközépiskola befejezését követően, 1994 szeptemberében került a Pannon-Víz Zrt. jogelődjéhez, a Győr és Környéke Vízmű és Fürdő Vállalathoz. Pályája kezdetén diszpécseri, majd üzemelésvezetői, vízágazat-vezetői feladatokat látott el. Munkája mellett gyakorlati és elméleti tudását is folyamatosan fejlesztve, műszaki menedzseri végzettséget és vízellátás-csatornázás okleveles szakmérnöki végzettséget szerzett. 2010-től a Pannon-Víz Zrt. Győri Üzemmérnökségének üzemmérnökség-vezető helyettese és szennyvízágazat-vezetője. Felelős Győr város, valamint a hozzá tartozó 22 település csatornahálózatának, szennyvízátemelő rendszerének, illetve a hozzájuk tartozó győri és alsó-szigetközi szennyvíztelepek üzemeltetéséért.

Kapcsolódó témák: #elismerés | #kitüntetés | #pannon-víz |