Bandi bácsi tanárként generációkat oktatott őszinteségre és becsületre, képzőművészként Győr építészeti kincseinek avatott megörökítője, aki Gyárváros Szolgálatáért Díjat vehetett át a közgyűlésen.

„Tizenegyen voltunk testvérek, tíz leány, és én az egy szem fiú. Négy leánytestvérem egészen pici korában meghalt spanyolnáthában, így maradtunk heten. Édesanyám papnak szánt, azt mondta, hogy ha az Isten ennyi gyermek közül egy fiút adott neki, akkor azt ő visszaadja az úr szolgálatára. Így kerültem a bencésekhez, de én sehogy sem akartam papnak állni, erre édesanyám azt felelte, jó, de akkor legalább legyek tanító” – mesél pályaválasztásának okáról a többszörösen díjazott, kiváló nyugdíjas pedagógus.

„A feleségemet, Irmust a főiskolán ismertem meg, éppúgy rajz–földrajz szakos volt, ahogy én is, de egy évfolyammal alattunk járt. Azért, hogy egy helyre küldjenek minket tanítani, összeházasodtunk. Az első munkahelyünk 1953-ban, az akkor még épülő Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) lett volna, ahol két nővérrel kellett osztoznunk egy lakáson. Az őszt még kihúztuk valahogy, aztán a téli szünet után egyszerűen nem mentünk vissza tanítani. Két hónapos huzavona után végül áthelyeztek bennünket Győrbe és Lébénybe” – eleveníti fel pályájuk kezdetét Szabó András, vagy ahogy egykori tanítványai szeretettel hívják, Bandi bácsi.

„Az első önálló kiállításunkat 1957-ben tartottuk a gyárvárosi könyvtárban. Később eljutottunk kettesben Párizsba, ahol a francia főváros legszebb épületeiről készítettünk szabadkézi vázlatokat, amiket aztán itthon fejeztünk be. Szintén bejártuk a Felvidék és Erdély vadregényes tájait, nyaranta pedig szívesen mentünk alkotótáborokba. Az elmúlt évtizedek során számos kiállításunk volt külföldön és itthon is. Győr építészeti öröksége folyamatos témát adott a számunkra, Gyárvárosban nincs olyan épület, amit ne festettem volna meg” – teszi hozzá.

„1953-tól egészen 1991-ig tanítottam, és a diákokat ez idő alatt mindig őszinteségre és becsületességre neveltem, és arra, hogy bátran álljanak ki az igazukért. A rendszerváltás után az egykori Balassi-iskolából vonultam nyugdíjba. Tavaly veszítettem el imádott feleségemet, azóta újra mindennap rajzolok. A frissen elkészült munkáimat jótékony célra szeretném felajánlani iskoláknak, a Kálóczy téri idősotthon javára és a győri kórház gyermekosztályának. Jó lenne segítség ennek a megszervezésében” – mondja.

Szabó Andrásnak két gyermeke született, Andrea lánya hegedűművész az Egyesült Államokban, fia, Tamás villamosmérnök. Öt felnőtt unokája van, közülük Gergely Barcsay-díjas grafikusművész. Bandi bácsi 93 évesen is maga tartja rendben a gyárvárosi házuk mögötti kertet, büszkén mondja, hogy saját paradicsoma, uborkája, sőt szőlője is van, a fügefa terméséből pedig lekvárt főz.

„Hogy mi a hosszú élet titka? Talán a kiegyensúlyozott és nyugodt élet és a mértékletesség. Az első kiállításunk több mint 65 évvel ezelőtt itt volt Gyárvárosban, örülnék neki, ha valamikor megadná még a sors, hogy újra kiállíthassak itt, hiszen számomra mindig Győr és Gyárváros volt a legfőbb ihletforrás, a feleségemmel itt éltük le az életünket”.