![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-241.jpg)
Pedagógusnap alkalmából tanárokat és sportszakembereket tüntettek ki csütörtökön a városházán. A köszöntőkben szóba került a pedagógusi életpályamodell és a tanárok béremelésének szükségessége is.
Dr. Dézsi Csaba András polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy Győr iskolavárosként nem csak a múltban, hanem a jelenben is fényesen teljesít, több intézmény is az élvonalba tartozik országos viszonylatban. A polgármester beszélt arról is, mekkora felelőssége van a pedagógusoknak, az edzőknek abban, hogy jó embert faragjanak a gyerekekből. Megköszönte a tanárok munkáját, azokét, akik felnevelik a jövő generációját. „Mert a mai diákokon múlik Győr város jövője, az, hogy milyen városban élhetünk, és hogy Győr megtartja-e az ipari szerepét, azt a szerepet, amit ma már kiegészít az egyetem, az innováció. Rajtuk múlik, hogy a város megtartja-e sikerét a kultúra, a gazdaság, az oktatás, a sport és egyéb más területeken is. Vajon lesznek e folytatói ennek a színvonalnak, mert az elvárás ez.” – hangsúlyozta a polgármester. Majd virággal köszöntötte egykori tanárait: Truka Istvánné Katona Zsuzsannát, Németh Gyulánét és dr. Haffenscherné Géczi Zitát.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-11-2-700x496.jpg)
Győr egy modern és eredményes iskolaváros is, az országban a legjobbak között vannak az oktatási intézményeink évek, évtizedek óta – erről már Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő beszélt. A pedagógusok anyagi megbecsülése kapcsán a politikus így fogalmazott: „Rövid időn belül – én úgy gondolom szeptember 1-től – , sorra kerül egy jelentős béremelés, három részletben. Az egyik visszamenőlegesen január 1-ig, aztán jövőre, majd 2025-ben is, amely azt fogja eredményezni, hogy a pedagógusok bére el fogja érni a 800 ezer forintot.” Simon Róbert Balázs szólt az életpályamodellről is, amely törvény elfogadását támogatni fogja.
A Győr oktatásügyéért díjakat a polgármester és dr. Pergel Elza alpolgármester adta át Füves Zsuzsannának, a Sün Balázs Óvoda Gyógypedagógiai Hálózatának vezetőjének több évtizedes kimagasló és lelkiismeretes pedagógusi, gyógypedagógusi munkája, a nevelés-oktatás területén kifejtett magas színvonalú, példaértékű szakmai munkássága, a pedagógus és oktató-nevelő munkát segítő kollégák mentálhigiénés támogatása során nyújtott segítő szándékú, önzetlen tevékenysége, az országban egyedülálló gyógypedagógiai hálózat vezetőjeként végzett elkötelezett munkája elismeréseként.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-09-2-700x421.jpg)
Kurcsics Rafaella Anna a Győri Szakképzési Centrum Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium pedagógusa közel négy évtizedes elkötelezett pedagógusi munkássága, a természettudományok oktatásának magas színvonalú megvalósítása, az általános és középiskolások körében 17 éve népszerű és sikeres Fizikanap szervezése, koordinálása, lelkiismeretes munkaközösség vezetői tevékenysége, a tehetséggondozásban, valamint a környezetvédelem területén végzett sokoldalú innovatív fáradozása elismeréseként vehette át a díjat.
Szilbekné Cseh Györgyi a Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezetője több évtizedes aktív, innovatív és magas színvonalú pedagógiai, valamint közoktatási szakmai tevékenysége, vezetőként végzett példaértékű munkája, a tehetségfejlesztés területén végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint az esélyegyenlőség biztosítása érdekében nyújtott szerepvállalása elismeréseként kapta meg a Győr Oktatásügyéért díjat.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-121-700x501.jpg)
A Győr Sportjáért díjakat a polgármester és Radnóti Ákos alpolgármester adta át Anduskáné Cseh Anikó Katalinnak, az Ipartechnika Győr Sportegyesület elnökének a győri női tekesport fennmaradásának és hírnevének öregbítése érdekében betöltött több évtizedes kiemelkedő szerepének elismeréseként.
Albert Zoltán mérnök, sportdiplomáciai szakértő, a Győri Elektromos Vasas Sportkör elnöke a győri iparági sportmozgalomban és a társasági szintű sportéletben betöltött több évtizedes kiemelkedő szerepéért, eredményes sportvezetői, sportszakemberi tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.
Bartalis József jégkorong edző, a Győri Jégsportért Alapítvány elnöke a győri jégsport fejlesztése, hírnevének öregbítése, valamint a fiatalok körében a jégkorong sport népszerűsítése érdekében betöltött több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-28-1-700x445.jpg)
Farkas Roland testnevelő tanár, atlétika edző, a Bercsényi Diáksport Egyesület elnöke a győri atlétika eredményessége, hírnevének öregbítése, valamint a fiatalok körében a sportág népszerűsítése érdekében betöltött kiemelkedő szerepének elismeréseként részesült a Győr Sportjáért díjban.
Farnady Ernő nyugdíjas mérnök, tanár, röplabdaedző a győri röplabdázás eredményessége, hírnevének öregbítése, valamint a fiatalok körében a sportág népszerűsítése érdekében betöltött több évtizedes kiemelkedő tevékenységének elismeréseként díjazták.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-34-1-700x463.jpg)
Kertész Tamás a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Tanszékének tanársegédje, az Emberség Diáksport Egyesület a fiatalok körében a rendszeres sportolás, a fizikai aktivitás népszerűsítéséért, valamint a fogyatékkel élő sportjának felkarolásáért végzett tevékenységéért érdemelte ki a díjat.
A Pedagógusnapi rendezvény zárásaként a Győri Szakképzési Centrum Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium diákjai adtak műsort.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/2023_05_25_Pedagogus-nap-26.jpg)
Galéria: Mekliz Fotó/Kasza Fruzsina
TV-s szerkesztő: Németh Boglárka