Magyarországon egyedülálló módon csak Győrött hangzik fel a kivételes filmzenei koncert, az Amadeus Live.
A produkció érdekessége, hogy az alkotásban felhangzó Mozart műveket élőben szólaltatja meg a Győri Filharmonikus Zenekar és a Győri Nemzeti Színház énekkara. Az idei győri Tavaszi Fesztivál egyik szuperprodukciója, Miloš Forman kultikus, 8 Oscar-díjas alkotását eredeti nyelven, magyar felirattal tekinthetik meg mindazok, akik ellátogatnak március 26-án az Egyetemi Csarnokba. A teátrum énekkara gőzerővel készül már a nem mindennapi bemutatkozásra, a stábunk egy esti próba pillanatait rögzítette.
A Kulisszák mögött című műsor vendége a színház női szabótárának vezetője, Tóthné Preisinger Ildikó, aki nemrégiben fejezte be stylist tanulmányait Lakatos Márknál. Lenyűgöző vizsgafeladatát, “red carpet” estélyi ruháját nemcsak, hogy megtervezte, de meg is varrta, melyet a fotózáson büszkén öltött magára a színház művésze, Molnár Ágnes.