![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_27.jpg)
Remek hangulatban, jó társaságban telt az aktuális győri Alzheimer Café találkozó, amelyet április 6-án, 17 órakor tartottak a Rába Hotel City Centerben. A téma – mint mindig – most is roppant fontos volt, hiszen megoldásokat kerestek a demenciával érintetteknek, s ami a legfőbb: közösen!
Az est házigazdája dr. Varga Gábor pszichiáter volt, aki bár egy kicsit késett, azonban ezt senki nem rótta fel neki. Különösen mert a csúszás oka igazán örömteli volt: a főorvost két egészséges lányunokával ajándékozta meg a hétvégén gyermeke. A taps járt a nagypapának és persze az édesanyának is, hiszen ennél nagyobb boldogság aligha adódik az élet során.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_32-700x467.jpg)
A kora esti találkozó előadója dr. Menyhárt Miklós háziorvos, az első magyarországi Alzheimer Café alapítója, a téma nagy szaktekintélye volt, akit közel egy év kihagyás után köszönthettek a győri érdeklődők, érintettek. Menyhárt doktor örömmel konstatálta, hogy a régi kedves arcok mellett újakat is lát a teremben, ami azt igazolja: van értelme az Alzheimer Caféknak és annak a munkának, amelyet egyre többen végeznek azért, hogy sokakhoz eljusson az üzenet: beszélni kell a demenciáról és az Alzheimer-kórról, érthetően, tabuk nélkül. Ennek érdekében azt is tisztázta, hogy míg a demencia egy tünetcsoport, addig az Alzheimer-kór már egy kialakult, visszafordíthatatlan, időben egyre súlyosbodó agyi megbetegedés. Aki érintett, annak folyamatosan romlik a memóriája és gyengül a gondolkozása, egészen addig míg a mindennapi élet mások számára egyszerű feladatait sem lesz már képes elvégezni. Ez pedig nem csak a betegre, hanem a vele egy háztartásban élőket is komoly kihívás elé állítja.
A demens beteg ápolása 24 órás elfoglaltságot igényel, így törvényszerű, hogy a család élete is gyökeresen megváltozik, a fontossági sorrend is felborul. Lényeges, hogy egyetlen hozzátartozó se vághasson bele megfelelő ismeretek nélkül a demens betegek ápolásában, mert annak súlyos következményei lehetnek.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_15-700x467.jpg)
„Nem szabad, hogy a hozzátartozók egyedül érezzék magukat!” – hangsúlyozta dr. Menyhárt Miklós, majd így folytatta: „Fontos, hogy legyenek olyan lehetőségek, ahol az érintettek informálódhatnak, ahol sorstársakkal találkozhatnak, ahol a megfelelő tanácsokkal és segítséggel látják el őket. Az Alzheimer Café is egy ilyen lehetőség, s örömmel tölt el, hogy nem hogy csappanna, egyenesen nő az érdeklődés, országszerte.”
Menyhárt doktor egyébként számos tapasztalatát is megosztotta az érdeklődő hallgatósággal. Különösen a franciaországi élményeiről beszélt szemléletesen, hiszen azt a tudásanyagot, ami a birtokában van, főként külföldön sajátította el. Különbséget is tud tehát tenni a „kinti” és az itthoni helyzettel, s bizony nem rejtette véka alá a véleményét: „Magyarországon fejleszteni kell az egészségkultúrát, s ezt legjobb lenne már gyermekkorban elkezdeni. Meg kell mutatni a megfelelő gondolkodásmódot és a struktúrát is át kellene alakítani. Franciaországban például létezik Alzheimer-biztosítás is, amely egyfajta előgondoskodás, s harminc éves kor környékén már érdemes megkötni. Egyre több és több fiatalt kellene bevonni ezekbe az ismeretterjesztő programokra is.” – hangsúlyozta a főorvos, aki arra is kitért hogy a Kollár István munkáját dicsérő Alzheimer című film is ezt a célt szolgálja, s számos helyen vetítették már le.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_33-700x467.jpg)
Az Alzheimer-kór tehát itt van közöttünk s nem kis terheket rak az érintettetekre. Viszont fontos, hogy ne féljünk tőle, ne tabuként kezeljük, ne fordítsuk el a fejünket ha ismeretségi körünkben is megjelenik, hanem lehetőleg a létező legtöbb ismeretet szerezzük meg róla.
Az csütörtökihöz hasonló összejövetelek pedig azért jó alkalmak, mert kiváló szakemberektől, a téma nagy ismerőseitől tanulhatunk az Alzheimer-kórról. A betegségről, amelynek kialakulását még nem fejtette meg az orvostudomány, gyógyszer és terápia még nem létezik rá, de megfelelő ismeretek birtokában könnyebben vehetők az élet által elénk állított akadályok.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Alzheimer-Cafe_2023_04_06_AcsTamas_29.jpg)
Galéria: Ács Tamás