Korlátozták Ferenc atya papi működését

Győr+ Fotó: Ács Tamás
2024.08.01. 17:59

Az alábbiakban a Győri Egyházmegye hivatalos honlapján közzétett közleményt változtatás nélkül közöljük.

„Amint az sokak számára ismeretes, 2024. augusztus 1-jétől a Győri Szentlélek Római Katolikus Plébánia új plébánost kapott Kálmán Imre atya személyében. A hivatalt elődjétől, Benkovich Ferenc plébániai kormányzótól 2024. július 31-én vette át. Ekkor kiderült, hogy az eddig sokak számára egyházi alapítványként ismert Apor Vilmos Római Katolikus Iskola Alapítvány, valamint a „SZENTLÉLEK” Templom és Otthonfenntartó Alapítvány, amelyeket a hivatalos alapító okiratok szerint a Szentlélek Plébánia egyházközsége alapított, valójában nem állnak a Győri Egyházmegyével rendelkezési viszonyban. Ezzel lehetővé vált az érintett közösségek lelkiismereti tévedése.

 A szokásjogi és tételes egyházjogi elvek figyelembe vételével tájékoztatjuk a Győri Egyházmegye híveit a következő tényekről:

A fent említett alapítványok esetében, a most tudomásunkra jutott, álláspontunk szerint vitatható módon történt változásbejegyzési eljárást követően, társasági jogi és kánonjogi szempontból a megfelelő egyházi jóváhagyás, illetve egyházi tekintély nem áll jelenleg a tevékenységük és működésük mögött, és a Győri Egyházmegye – szükséges – jóváhagyása hiányában nem állnak alárendeltségi viszonyban az Egyházmegyével.

Az alapítványok a Győri Egyházmegye jóváhagyása hiányában hozott alapítói döntéssel semmiféle elszámolási és egyéb számviteli kapcsolatban nem állnak a Győri Egyházmegyével, sem a Szentlélek Plébániával, de az egyházi intézményekkel, iskolával sem. Az alapítványok tulajdonában, üzemeltetésében lévő intézményekben zajló bármilyen szent cselekmény egyházi engedély nélkül nem megengedett.

A hívők nyugalma és az Egyház békéjének érdekében a nyugállományba vonult Benkovich Ferenc egykori plébánost a Győri Egyházmegye a továbbiakban halálveszély esetét kivéve eltiltja a Győri Szentlélek Római Katolikus Plébánia, valamint a győrújbaráti plébániák területén végzett valamennyi szent cselekménytől. Ez a korlátozás nem vonatkozik a fenti plébániák területén kívüli egyházi szolgálatára.”

Forrás: gyor.egyhazmegye.hu