Május 12-én ünnepeljük az ápolók és ápolónők világnapját. A már több mint egy éve tartó koronavírus-járvány hatalmas kihívás elé állította az egészségügyben dolgozókat. Ezért különösen fontos kiemelni a betegágy mellett dolgozók emberfeletti teljesítményét. Csordás Adrienn, a Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatója úgy tapasztalja, hogy a koronavírus harmadik hulláma fizikailag és mentálisan is megviselte a győri kórház valamennyi munkatársát, de hétről hétre javul a helyzet.

Milyen helyzetben vannak jelen pillanatban a PAEOK ápolói?

A helyzetünk talán jobb, mint néhány hónappal ezelőtt volt, a harmadik hullám sokkal nehezebben érintette a győri kórházat, mint a második. Jóval gyorsabban és több fertőző beteget kellett ellátnunk. Azt azért tudni kell, hogy a második hullám nem fejeződött be teljesen, amikor érkezett a harmadik. Érthetően ez nagyobb megterhelést jelentett mindenkinek, de szerencsére ebből kezdünk kilábalni. Hetek óta azt látjuk, hogy jobb a helyzet, csökken az intézményben lévő betegeink és az intenzív ellátást igénylő betegeink száma. Szerencsére megfordult az arány, és most már több az egészséges oltásra érkező, mint a kórházba jövő fertőzött beteg.

A koronavírusos helyzetben az ápolóknak még több és szakmailag összetettebb feladatuk volt, ezeket hogyan sikerült megoldani?

Az elején nagyon nehéz volt. Amikor először jöttek a hírek, hogy Kínában egy új fertőzés ütötte fel a fejét, akkor mi is ugyanúgy gondoltuk, mint mindenki más, hogy messze van tőlünk, nem érint bennünket. Kicsi lett a világ az elmúlt időszakban, nagyon könnyen és gyorsan körbeéri a vírus a Földet és nagyon hamar megjelent Magyarországon is. Álmunkba sem gondoltuk volna, hogy tavaly szeptember és április között ilyen mértékű lesz a fertőzés. Talán a legnehezebb kihívás az volt, hogy a dolgozókat meg kellett győzni arról, mindent megteszünk annak érdekében, hogy ők biztonságosan tudjanak fertőző betegeket ellátni. Meg kellett tanítani az új protokollokat, az új védőfelszerelések használatát. A mentális támogatás is kellett, elsősorban azoknak az ápolóknak, akik eddig nem vettek részt a fertőző betegek gyógyításában.

Azt már a koronavírus-járvány előtt sokszor lehetett hallani, hogy kevés az ápoló, hogyan sikerült ebben a nehéz időszakban pótolni a hiányukat?

Évtizedek óta jelent problémát az ápolók hiánya az egész világon, így ez Magyarországot sem kerül el. A győri kórházban is szűkében vagyunk a szakképzett dolgozóknak. Ezt a feladatot úgy tudtuk megoldani, hogy ápolóink összeszorított fogakkal túlóráztak, vagy sokszor a szabadidejük terhére vállaltak pluszmunkát. Emellett a szociális munkásaink, gyógytornászaink vagy műtősnők is kitettek magukért és részt vettek a betegellátásban. Nagy segítséget jelentett az egészségügyi szakos főiskolai hallgatók, középiskolások önkéntes munkája is.   

Milyen jövő előtt áll az a szakma, ami igazából hívatás és egy életre szól?

Tartottunk attól, hogy a járvány után milyen lesz az utánpótlás helyzete. Ki fog ilyenkor  az egészségügybe jönni dolgozni, és ki fogja ide engedni gyermekét  most tanulni? Nem tudjuk megmagyarázni, hogy sikeredett, de évek óta most jelentkezett száznál több hallgató a Szent-Györgyi-iskolába. Ez egy hatalmas nagy siker, és reméljük, hogy a tanulók többsége az egészségügyben marad. Remélem, hogy a diplomás ápolói képzésben is emelkedést fogunk látni. Ahhoz, hogy egy hivatás társadalmilag elismert legyen, nem csak anyagi megbecsültség kell. Látni kell  azt, hogy van egy ranglétra, lehessen továbbfejlődni, ne ragadjunk megy egy alapszintű tudásnál, ezt muszáj képzésekkel szinten tartani és ez a lehetőség most már egyre inkább megvan az egészségügyben. Mégis mindezek mellett azt mondom, talán a legfontosabb számunkra az a sikerélmény, amit a betegeinktől kapunk. Egy-egy jó szó a hétköznapokban, és az a remény, amit kölcsönösen adunk és kapunk egymásnak. Ez az igazi értéke a munkánknak.