![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_11-mm.jpg)
A járvány miatt egy furcsa évadot zárt a Győri Nemzeti Színház és 12 év után távozik Forgács Péter – a különleges évadzáró társulati ülést csütörtökön tartotta a leköszönő igazgató.
Remélhetőleg a következő évadban minden egyes előadást meg lehet tartani, a színészek fent lehetnek a színpadon, a nézők pedig lentről csodálhatják a darabot – fejezte ki reményét dr. Dézsi Csaba András. „Az igazgató úrnak köszönjük azt a munkát, amit végzett a színházban, amit Győr kultúrájáért tett, azt a munkát, amit annak idején a színház működéséért, becsületéért tett, amikor átvette annak vezetését. Forgács Péter szép alkotópályát futott be Győr városában ezért hálásak vagyunk, köszönjük, és sok sikert kívánunk neki a következőkben.” – hangsúlyozta a polgármester.
Egyperces néma felállással emlékeztek a jelenlévők az évadban elhunyt Baranyai Ibolya színésznőre, Horváth András főmérnökre, Vass Gábor színészre, és Orbán István műszerészre.
A leköszönő igazgató a most záródó évadról elmondta: a pandémia a megváltoztatta a színház helyzetét, ennek ellenére, több bemutatót is meg tudtak tartani. A Margitszigetre elvitték az Elisabeth-et, a Váratlan vendéggel a Városmajori színpadon léptek fel, ahol közel ezer ,maszkos néző előtt játszottak. Bemutatták A hőstenort, ami csak 8 előadást érhetett meg, aztán a Menyasszonytáncot, amelyben már a színészek is maszkot viseltek, végül egyetlen alkalommal előadhatták a Leánder és Lenszirom mesejátékot is.
A csökkentett nézőszámmal futó előadások ráfizetésesek voltak és életszerűtlennek tűnt, hogy a családok nem ülhettek egymás mellett. „Próbáltunk, darabokat gyártottunk, jelmezeket, díszleteket készítettünk, – magunknak bemutattuk, majd feltettük a polcra. Szörnyű érzés ez egy színházi ember számára.” – foglalta össze az igazgató a pandémia okozta nehézségeket.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_31-700x467.jpg)
A győri színház is készített streaming vetítéseket, 60 előadásra közel 3500-en váltottak jegyet. A legnépszerűbb darab a Primadonnák volt, még Madagaszkáron is megnézték.
Forgács Péter arról is beszélt, hogy egy pályázat kapcsán a Kék, kék, kék színdarabból film készült, melynek jelenleg az utómunkálatai zajlanak és látható lesz benne a 750 éves Győr, a színház és győri színészek is. A következő évadban láthatja a közönség a Szerelmes Shakespeare-t, a mit még idén terveztek.
A leköszönő igazgató elbúcsúztatta a nyugdíjasokat: Bóka Tibor gépészt és Domán Lászlóné Gyöngyi öltöztetőt, köszöntötte az Örökös tagokat: Sziliné Orlovits Magdolna zenekari tagot és Szakács Szabolcs színpadgépészt. Tiszteletbeli Örökös Tag lett dr. Tamás László fül-orr-gégész. Friss hírként közölte Forgács Péter, hogy Bede-Fazekas Csaba bekerült a Halhatatlanok Társulatába.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_38-700x467.jpg)
„Szép 12 év volt ez az életemben, hiszen 12 évig igazgatónak lenni nem kis dolog, főleg olyan sikerek mellett, amelyeket elértünk. Persze szomorú is vagyok, mert olyan helyzetben kell elhagynom a hajót, aminek nem látom az értelmet, de az élet nem áll meg, dolgozok tovább, úgy néz ki, átnyergelek a filmszakmára.” – köszönt el az igazgató. Végül felállva, vastapssal búcsúztatta a színház társulata Forgács Pétert.
Galéria: Ács Tamás
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_38-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_31-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/06/szinhaz_evadzaro_2021_06_03_Acs_Tamas_26.jpg)
Televíziós szerkesztő: Farkas Mónika