![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_26.jpg)
Pompás jelmezes felvonulással kezdődött az idei Szent László Napok Győrben. Miután a péntek esti fáklyás felvonulást a kedvezőtlen időjárás miatt törölték a programból, szombat délelőtt már az égiek is kegyeikbe fogadták a szervezőket és a résztvevőket. A korhű ruhákba öltözött lovasok és gyalogosok a belvárostól egészen a rendezvény központi helyszínéig, az Aranypartig vonultak.
Június 23 és 25-e között idézik fel Győrben Szent László király emlékét. A szervezők a szakrális örökség megóvásán túl a hagyományőrzést is fontosnak tartják, az évek során a rendezvény látványos és összetett eseménnyé nőtte ki magát.
„Minden évben egy kicsit más programot álmodunk meg, idén a családok kerültek a középpontba, nem véletlen, hogy én magam is a fiammal és lányommal közösen, gyalogosan vonulok a menettel” – mondta Tóth Szilárd, a Győri Ördöglovasok vezetője és a Szent László Napok programjainak egyik fő megálmodója.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_27-700x467.jpg)
„Nem titok, sajnos kisebb költségvetésből kellett dolgoznunk, mint korábban, de a színvonal ugyanolyan magas lesz a két nap során, ezt ígérhetem és rengeteg látványos programra számíthatnak az eseményekre kilátogatók” – tette hozzá Tóth Szilárd.
„Nagyon komoly előkészítő munka van mögöttünk, a büdzsé lehet kisebb, de a szívünk és a lelkesedésünk nem az, úgyhogy várjuk nagy szeretettel a családokat egész hétvégén, az Aranyparton, ahol mindenki talál a maga számára érdekes elfoglaltságot” – fogalmazott Venesz Klaudia, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont kommunikációs koordinátora. A szombati felvonulást nagyon sokan követték figyelemmel, sok turista is fotózta, videózta a hagyományőrző menetet.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_39-700x467.jpg)
„Nagyon-nagyon tetszik ez a program, a gyerekeknek és nekünk is. Nálunk odahaza is vannak hasonlóak, le is videóztam a felvonulást, máris küldöm haza Mexikóba, hogy lássák, milyen szuper hely Győr” – hangsúlyozta a Győr Plusznak Rosalba Martinez, aki osztrák férjével és két gyermekével a férj munkája miatt már három éve él itt, és nagyon megkedvelték a várost.
Az Aranyparton szombat délután és vasárnap is színes programok várják az érdeklődőket, többek között jelmezverseny, kislovagok tornája, lovas- és harci bemutatók, solymász bemutató és lovagi torna is lesz, miközben a kitelepült vendéglátósok finom falatokkal várják a Szent László Napokra látogatókat.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_42.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_40.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_43.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_41.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_felvonulas_2023_06_24_AcsTamas_37.jpg)
Galéria: Ács Tamás