Urunk megjelenése ünnepén péntek este hat órakor mutatott be ünnepi szentmisét Veres András megyéspüspök a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

Vízkereszt ünnepe néhány éve újra parancsolt ünnep Magyarországon – fogalmazott a szentmise bevezetőjében Veres András megyéspüspök, aki hozzátette: ezzel a hívő emberek egy meghívást kapnak, hogy újra jöjjenek el a karácsonyi ünnepkör végén, és még egyszer fejezzék ki ünnepélyes formában köszönetüket Istennek, hogy Fiát, Jézust a világba küldte. Sokszor felvetődhet bennünk a kérdés, hogyan köszönjük meg Istennek a megtestesülés ajándékát, hiszen ebben már megváltásunk titka is benne rejlik? A szívünkben köszönettel és hálával ünnepeljük meg ezt a mai szentmisét – kérte a híveket a főpásztor.

Ezt követően a bűnbánati liturgia részeként a megyéspüspök elvégezte a vízszentelés szertartását, valamint megáldotta azokat a matricákat, amelyeket a hívek házaik, lakásaik ajtajának szemöldökfájára helyezhetnek el.

„Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte” (Mt 2,2) idézte a felolvasott evangéliumi szakaszból a bölcseket szentbeszédének elején Veres András. Mi is e hódolás céljából állunk itt az oltárnál a betlehem előtt. A bölcsek megtalálták azt, akinek születéséről már tudtak. Bizonyára ismerték a prófétai jövendöléseket, a Messiáskirály születésének körülbelüli idejét, és még a betlehemi csillag is megjelent, elindultak tehát és megtalálták. Esetükben a gondolkodó ember intellektuális felismerése a tapasztalatban keresett igazolást és megtalálta azt.

Hallottuk korábban, hogy Jézus születésének éjszakáján a betlehemi pásztorok is elmentek és megtalálták az újszülött Gyermeket. Az egyszerű ember szívének nyitottságával és engedelmességével elfogadták az angyalok utasítását, és megtalálták azt, Akiről az angyalok beszéltek, de nem tudták egészen biztosan, hogy ki is az.

A bölcsek és a pásztorok magatartásában van valami hasonlóság: leborultak előtte és imádták. Az intellektuális és a tanulatlan ember egyaránt térdet hajtott az Istengyermek előtt. Ebből két következtetést kell levonnunk:

Első:
A hit és a tudomány nincs ellentétben egymással. A csütörtökön eltemetett Szentatya, XVI. Benedek pápa oly sok írásában és előadásában hathatósan tudta korunk emberének bizonyítani, hogy a tudomány és a hit nincs, és nem lehet ellentétben egymással. Pasteur, a nagy biológus is azt mondta: tanulmányaim vezettek oda, hogy ilyen erősen hiszem azt, amit a Katolikus Egyház tanít.

Második:
Mi, hívő emberek tapasztalatból is tudjuk, hogy a hit keresi az értelmes választ, a megértést. Szent II. János Pál pápa egy egész enciklikát (Fides et ratio – Hit és ész) szentelt annak, hogy bizonyítsa korunk embere számára: az objektív igazság létezik, és ez az igazság a hit természetes fényénél is megismerhető, miként más út is vezet az igazság megismeréséhez.

Chesterton, a híres író azt mondja: katolikussá lenni nem annyit jelent, mint búcsút mondani a gondolkodásnak, hanem ellenkezőleg: megtanulni gondolkodni. A hívő ember a kinyilatkoztatás és a gondolkodás által jut el annak felismerésére, ami a teremtett világban is elénk tárul: van Isten, és ez az Isten megismerhető, sőt megismertette magát velünk. Ezért született Jézus közénk.

Ma a hit leggyakoribb akadálya, hogy sokan ismeretlenül mondanak nemet Istenre. Nem gondolkodnak, így sem értelemmel, sem tapasztalattal nem jutnak el Isten megismerésére. Ebből fakadóan van egy másik akadálya is, hogy korunk embere nem akar leborulni Isten előtt. Önmaga, bálványok, materiális javak előtt igen, de Isten előtt nem. Napjainkban a természettudósok nem annyira megismerni és felhasználni szeretnék a természet belső törvényeit, hanem inkább meg akarja változtatni azokat. Ezzel viszont pusztulást idéz elő.

Egy gondolkodó azt mondta: Isten sohasem bosszúálló, az ember néha, a természet viszont mindig. Ha nem vesszük figyelembe a természet törvényeit, abból csak kárunk származik.

A természetben felismerve Isten hatalmát és szeretetét egyetlen dolgunk lehet: hálatelt szívvel leborulni előtte. Erre tanítanak bennünket a napkeleti bölcsek és a pásztorok egyaránt: Isten előtt tudjunk és akarjunk térdet hajtani.

A hagyomány szerint úgy tudjuk, hogy három napkeleti bölcs érkezett a Kisjézushoz. Érdemes azon elgondolkodni, hogy miért csak hárman érkeztek el a Gyermekhez. Utazás közben biztos sokaknak elmondták, hogy hová tartanak, kihez igyekeznek. Mégsem csatlakoztak hozzájuk mások. Azt is olvassuk az evangéliumokban, hogy sokan hallgatták Jézust is, mégis csak kevesen követték. Meg is kérdezi apostolaitól: ti is el akartok menni (vö. Jn 6,67). Kétezer év távlatából az apostolok igehirdetői csodájának tűnik, hogy rövid idő alatt Krisztus üzenete az egész akkor ismert világba eljutott. Ennek ellenére mégsem lett mindenki Krisztus követője.

Ma is nehéz Krisztus evangéliumával az emberek egy részét megszólítani. A hit akkor is, ma is egy egészen személyes út, amely során szükségünk van emberek, így szülők, testvérek, barátok, papok, hitoktatók segítségére. Ha bezárkózunk saját gondolkodásunk vagy a magunk által kialakított vallásosság zárt világába, félő, hogy nem jutunk el arra a személyes találkozásra Jézussal, amelyre mindnyájunknak szüksége van, mert e nélkül nincs élő hit.

A hit ugyanis nem pusztán ismeretek birtoklását jelenti, hanem egy személyes kapcsolat Istennel. Heródes és az írástudók tudni vélték ugyan hol születik a Megváltó, de nem mentek el hozzá a napkeleti bölcsekkel. 

Szükségünk van mindnyájunknak segítőkre, és adja Isten, hogy mi magunk is váljunk segítőkké, hiszen az a Krisztustól kapott feladatunk, hogy testvéreink számára betlehemi csillaggá váljunk, ami elvezeti őket az Istengyermekhez. Segítsük őket, hogy minél többen rátaláljanak, mert akkor egészen biztosan ez a világ, amelyben élünk, sokkal szebb, sokkal boldogabb lehet.

„Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte” (Mt 2,2). Hódoljunk mi is ebben a szentmisében a Betlehemi Gyermek előtt – zárta gondolatait a főpásztor.

A hívek könyörgésében megemlékeztek arról, hogy a Győri Egyházmegye főpásztorát, Veres Andrást 23 éve, 2000. január 6-án szentelték püspökké.

Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóiroda (hmg)
Fotó: Ács Tamás/gyor.egyhazmegye.hu