![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_37.jpg)
Az év egyik leginkább várt három napja a Szent László Napok, amely minden korosztály számára színvonalas és tartalmas kikapcsolódást nyújt. Ennek megfelelően június 24-én szombaton is rengetegen voltak az Aranyparton, ahol egy kicsit mindenki visszacsöppenhetett a lovagkorba.
A délelőtti lovas és gyalogos felvonulással érkezett meg a Szent László Napok az Aranypartra, ahol rengeteg jobbnál-jobb program várja még vasárnap is a kilátogatókat. A szombati nap is roppant tartalmas volt, a szervezők ahogy mindig, most is igencsak kitettek magukért, s az időjárás is a kegyeibe fogadta őket: nem volt az a rekkenő hőség, szóval minden ideális volt ahhoz, hogy egy szuper napnak nézzenek elébe.
Ennek megfelelően a hangulatot a Szelindek Együttes izzította, akik zenéjükön keresztül világkörüli utazásra hívták a hallgatóságot, hogy utána az Egyszer egy királyfi, avagy 1×1 KIRÁLYFI élőzenés, interaktív mesekomédia mosolyogtassa meg a kicsiket. Játékos, vicces formában ismerhették meg Mátyás király korának szellemét és a kecskeduda különleges hangját.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_42-700x467.jpg)
A lovagok és királylányok jelmezversenye vonzotta a férfiakat és nőket is, hiszen ki ne szeretné a szép öltözetet, még akkor is, ha nem éppen a legutolsó divat szerint készült. Ezen a versenyen ez pedig pont előírás volt: 4-12 éves korú gyermekek jelentkezhettek, s a versenyzés örömére mellet a hagyományőrzés is célja volt az eseménynek.
A Kislovagok Tornája is alaposan megkacagtatta a közönséget, hiszen Toma és Csapata, azaz a jelmezese játékmesterek gondoskodtak róla, hogy a hangulat tovább fokozódjon.
A Győri Ördöglovasok bemutatóját mindig hatalmas érdeklődés kiséri, hiszen Tóth Szilárdtól sok-sok győri és környékbeli gyermek is megtanulhatja milyen is a nyeregben, illetve ki-ki tehetségének és bátorságának mértékében elsajátíthatja a trükklovaglás alapjait, hogy később csatlakozhasson a haladókhoz is.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_49.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_40.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_41.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_42.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_43.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_50.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_58.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_46.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_44.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_64.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_48.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_56.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_52.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_67.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_53.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_47.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_68.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_45.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_57.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_63.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_59.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_65.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_66.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Szt_Laszlo_nap_szombat_2023_06_24_AcsTamas_61.jpg)
Galéria: Ács Tamás
Az Onogur gyalogos harci bemutató és a Pusztai Rókák lovasbemutatója azt is elmesélte a jelenlévőknek, hogy bizony Szent László kora nem éppen a békéről szólt: érteni kellett a harchoz a földön és lóháton is. Őseink lovasnomád kultúrájában az ember és a ló pedig szoros egységet alkotott.
A Szent György Lovagrend gyalogos bemutatóját és a lovas solymászok produkcióját is csodálkozó szemek követték: Krekács Zoltán solymász tudása legjavát hozta el Győrbe.
Majd a Szkíta Solyóm Baranta Közösség Győr bemutatja varázsolta el a közönséget. A baranta Magyarország leggyorsabban fejlődő harcművészeti irányzata, mely a régi magyar történelmi harci testkultúrából táplálkozó technikát mutatja be. Legfontosabb fegyvereik az íj, a szablya, a kard, a pajzs és az ostor.
A szombati napot a Győri Ördöglovasok Tüzes Show-ja zárta, ami minden évben nagyon várt műsorelem: professzionális lovaglás, maximális látvány, amit Tóth Szilárd tanítványai nyújtanak a nyeregben!
A Szent László Napok június 25-én vasárnap is folytatódnak, 10 órától a vendéglátósok és a kézművesek pavilonjai már nyitva várják az érdeklődőket, a programok pedig 14 órakor, a Győri Lovasszínház: Király Bolondja című vidám családi, játékos vetélkedőjével indul, értékes nyereményekért.
További részletes program ITT érhető el.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/2023_06_24_Szent-Laszlo-Napok-31.jpg)
Galéria: MekliZ Fotóstúdió
TV-s szerkesztő: Vig Norbert