Az ókori görögök az agórát megszentelt területnek tartották, ahová a bűnösök nem léphettek be. Ez volt a város társadalmi és kereskedelmi központja. S bár azóta eltelt két és fél évezred, valami nem változott. Az igazi piac ma is több, mint pusztán kereskedelmi helyszín. Sorozatunkban ennek próbálunk utánajárni a belvárosi piacon.

Sok-sok évvel ezelőtt az édesapjától vettem először szőlőt egy januári piacon. Emlékszem, jót mosolygott csodálkozásomat látva, s elmesélte, hogyan hűti a hibátlan fürtöket, hogy tél közepén is pont olyanok legyenek, mintha frissen szüretelték volna. Fia, Varga Zoltán matematikát, fizikát és informatikát tanított egy győri középiskolában, s csak apja halála után döntött úgy: életmódot vált.

„Negyvenkét évesen vágtam bele, hat éve csinálom. A piacon kérdezik, hogy bírom a rengeteg munkát… Nekem ez igazából játék, sokismeretlenes csapatjáték. Vásárlók, termelők, természet, egymás örömére játszunk. A legnehezebb stratégiát próbálom követni, azt, hogy mindenki nyerjen. Matematikából megtanultam a kreativitást, a pontosságot, az összefüggések meglátását, a logikus gondolkodást. Fizikából a természet törvényeit, a tudomány iránti alázatot, informatikából pedig azt, hogyan kell modern eszközökkel kommunikálni, s hogy milyen gyorsan változik a világ. Ezt mind tudom hasznosítani a gyümölcstermesztésben is.

Én a szőlő szolgája vagyok és szeretem a természetközeli életet. Itt saját magamnak tervezek, saját magam szenvedem el a veszteséget. Kitágult a világ, teljesen más embereket ismertem meg.”

Amikor Zoltán átvette a munkát, már volt benne gyakorlata. „Kisbabaként a dédapám tologatott a kocsiban, szerintem ő rontott el engem, olyanokat mondhatott, mesélhetett, ami a vérembe ivódott. Pár év múltán a nagypapa szőlőjében kellett dolgozgatni, majd apunak segítettem. Ott ő volt a főnök, s ebből aztán voltak összetűzéseink, mert nekem nem mindig felelt meg a segédmunka. Csak amikor elment, tudatosult bennem, milyen jó lenne még vele dolgozni. Most már rajtam múlik. Egy csomó dolgot megváltoztattam, például a permetezést korszerűbbé tettem, új áru került a piacra és sokkal jobb minőségű a szőlő is.” A vállalkozásba az egész család besegít. Bár a gyerekek még tanulnak, de azért kiveszik a részüket a munkából. Lánya és felesége szombatonként a vásárcsarnokban árul. Édesanyja most épp a szüretelőkkel dolgozik. Saszla, otelló, kékfrankos, Turán és Néró terem hét hektáron. Zoltán egyetlen régi tövet sem vágott ki, csupán a termesztés módján és a feldolgozásán változtatott.

A legöregebb szőlője 57 éves, olyan tápanyagokat szippant fel a földből, amit a többinek esélye sincs elérni. Ez teszi egyedivé az ízét, ezt szeretik benne a vásárlók is. Aztmondja: ilyen megbecsült szőlőcske nincs is talán a környéken. Olyan vásárlói réteget sikerült elérnie, akiknek az igénye és az általa kínált termék egymásra talált. Csemegeszőlőt, friss mustot, homoktövist, szőlő alapú gyümölcsleveket készít. Felesége pedig tizenhatféle szörpöt a málnától a mentás bodzán, levendulán, rebarbarán át a citrom- és hársfa – virágszörpig. Aki egyszer megkóstolja, mindig visszatér. Kapható még náluk szőlőmagőrlemény, ami jót tesz a szívnek és az érrendszernek. S hogy hiányzik-e neki a tanítás? Két középiskolás gyermekével természetesen matekozik. Egyébként a gyümölcstermesztés olyan teljes körű elfoglaltságot ad, amiben ki tud teljesedni.

„Minden pillanatát szeretem, nincs két egyforma napom. A hét napból ötöt egyedül töltök a birtokon, így a piac ad lehetőséget a társadalmi életre. A piac számomra és a vásárlóim számára is életforma. Az a közösségi tér, ahol hetente összejönnek az emberek, akik értékesnek találják arra a másikat, hogy megosszák a gondolataikat, érzéseiket, mindazt ami velük történt. Ez pótolja azt a hiányt, amit a tanítás elhagyása okozott.