Mintegy 500 kilométernyi pályaszakasszal bővül a GySEV magyarországi szolgáltatási területe. Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém vármegyében is új feladatok várnak a társaságra - jelentette be Lázár János.
A közlekedési és építési miniszter tíz jelentős vállalást jelentett be a közösségi közlekedés javítás érdekében szerdán, erről itt írtunk részletesebben:
A tíz bejelentés közül az egyik lényeges a GySEV működésével kapcsolatos. Az elhangzottak szerint ugyanis lényegesen több helyütt találkozhatunk majd ezután a Győrben is jól ismert sárga-zöld vonatokkal, és minden jel szerint Győr-Moson-Sopronban a GySEV lesz a kizárólagos szolgáltató, amely a vármegyében átveszi a MÁV eddigi feladatait.
Az MFOR részletezte, hogy a mostani bejelentés szerint összességében mintegy 500 kilométerrel bővül az osztrák-magyar vegyes tulajdonú vasúttársaság szolgáltatási területe, a GYSEV dolgozók pedig MÁV-os alkalmazottak lesznek:
“Azzal, hogy a magyar állam a GySEV-ben nemrégiben meghatározó, többségi tulajdonrészt szerzett, Magyarországnak két állami vasúttársasága lett: a MÁV és GySEV. A tulajdonszerzés nem önmagáért való, hanem az utasokért csináltuk: összeadjuk a MÁV és a GySEV erőforrásait, legyen szó járműről vagy pályaüzemeltetési képességről. A GySEV mostani, hazai szolgáltatási területét több mint a kétszeresére emeljük, újabb 500 kilométernyi pályával toldjuk meg. Ezzel az Észak-Dunántúlon – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék, illetve Veszprém megye egy részén – a vasúti közlekedést a GySEV-re bízzuk. Az itt felszabaduló MÁV-os járműveket átirányítjuk a keleti országrészekbe” – mondta a miniszter az MFOR kérdésére.
Ez azt jelenti, hogy összesen 900 kilométernyi pálya már nem a MÁV-hoz, hanem a GySEV-hez fog tartozni. Győr, Vas, Zala és Veszprém megye egy részét a GySEV üzemelteti majd. Minden GYSEV-es dolgozó MÁV-os alkalmazott lesz – tette hozzá a miniszter az MFOR beszámolója szerint.
Korábban a témában: