Ma délelőtt a győri bazilikában dr. Veres András megyéspüspök ünnepi szentmise keretében pappá szentelt két fiatalembert. Egyikükkel, Fülöp Tamás atyával a nagy esemény előtt beszélgettünk.

Fülöp Tamás az elmúlt három évben Rómában élt, ott folytatta egyetemi tanulmányait természetesen olaszul, míg az ottani papnevelő intézetnek, a Collegium Germanicum-Hungaricumnak, a német volt a nyelve. Ez nem okozott neki problémát, hiszen német nemzetiségi általános iskolába járt szülővárosában, Mosonmagyaróváron. A középiskolás éveket már Győrben töltötte, a Révaiban érettségizett. Szereti Győrt, azt mondja mindig közel állt a szívéhez, a gimis időkben az osztálytársaival délutánonként volt alkalma felfedezni a várost. Tetszett neki a Hittudományi Főiskola is, bár még csak kívülről csodálta a kastélyszerű épületet.

Vagy talán már sejtette, hogy ez lesz a következő állomás az életében?

„A gimnáziumi években talált meg a hivatás, akkor éreztem először a lelkemben, hogy az Isten engem papnak hív. Voltunk páran, akik hittanra jártunk és vágytunk rá, hogy legyen egy ifjúsági csoportunk. Akkortájt került hozzánk egy új plébános, Bodó Zoltán atya, aki megszólított bennünket, a szárnyai alá vette a csapatot. Ott a plébánián – ami azért bizonyos kereteket jelentett –,  de mégis rendkívül szabadon töltöttük a szabadidőnket. A szüleink is örültek, mert tudták, hogy jó helyen vagyunk. Zoltán atya pedig kíváncsi volt ránk, érdekelte hogyan töltöttük a hetet, ezért péntekenként mindenki elmesélte, mi történt vele. Meghallgattuk egymást, s ő mint pap reagált az elmondottakra. Engem és még két társamat az ő példája indított el a papság felé. Eredetileg pszichológiát szerettem volna tanulni, azt hiszem annyira nincs is távol egymástól a két dolog.”- mosolyog a fiatal pap.

Ha Isten velünk, ki ellenünk – tartja a mondás. A mai világban meglehetősen sokan lázadnak az egyház, illetve a kötött életforma, a házasság, a család ellen. Ez nem riasztja?

„Valóban, az ellenszél mindenképpen nagy. Egyszer egy bölcs atya mondta, hogy az egyház mindig kicsit ellenzéki. Akármilyen korban élünk, Krisztus igazsága a tömegek számára sosem lesz teljesen elfogadható és bevett. Pont azért van ránk szükség, hogy ezek a tanítások mécsesként világítsanak. Számomra a papi lét is ilyen, Jézus Krisztust képviselve örökmécsesként kell világítanunk a világban. Nekem nagy élményt jelentett az elmúlt kilenc hónap gyakorlat, amit diakónusi szolgálatként plébánián töltöttem. A plébánossal kimentünk a kis falvakba vasárnaponként. A szemináriumban és a római egyetemen sok dolgot megtanultunk, de ott éreztem igazán, hogy szükség van rám. Az emberek várnak és szívesen veszik, hogy az Isten igéjét hirdetem nekik. Ez reményt ad és lelkesít.”