Megsértődött az 5 éves kisfiú, megszökött a táborból

Győr+ Illusztráció: Pixabay
2024.12.17. 08:08

A Győri Járási Ügyészség lezárta az eljárást két táborvezető ellen, akiknek a figyelmetlensége miatt egy 5 éves gyermek megszökött a táborból.

A tényállás szerint az 52 éves és a 27 éves nő 2023 nyarán egy Győr melletti településen vezettek nyári tábort 4- 14 év közötti gyerekeknek.

Egyik nap, az ebédet követően az egyik 5 éves gyermek, egy őt ért sérelem miatt a tábor játszóteréről távozott, úgy hogy a két felügyelő nem is vette észre. A gyermek azt használta ki, hogy a tábor egyik kapuja nyitva maradt, ezen keresztül szökött meg.

A gyermek a szomszéd faluban lakó nagypapájához indult, és már a két település közötti autóút mellett sétált, mikor az épp arra járó rendőröknek feltűnt. Ők kérdezték meg a gyermeket, hogy mit csinál ott, majd visszavitték a táborba. A „kaland” másfél óráig tartott.

A két nő foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét valósította meg, figyelemmel azonban arra, hogy komolyabb baj nem történt az ügyészség megrovásban részesítette őket.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség

Kapcsolódó témák: #ítélet | #szökés | #tábor | #ügyészség |