![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-37.jpg)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Győri önkormányzat segítségével valósulhatott meg az I. Győri Póni Olimpia, amelyre a gyirmóti Rodeo Rancen került sor, ahol mintegy 30 óvoda 500 óvodása és 100 óvodapedagógusa vett részt.
A Póni Olimpia az óvodai sport- és gyermeknap apropóján szerveződött, s a gyermekek az egyik legősibb sportunkkal és hagyományunkkal, a lovaglással ismerkedhettek meg ezen a napfényes szombat délelőttön a gyirmóti Rodeo Ranchen. Az esemény teljesen ingyenes volt, s a picik játékos formában próbálhattak ki sok mindent.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-13-700x467.jpg)
Tóth Szilárd a Kincsem Óvodai Lovas Köznevelési Program vezetője vezetője beszélt arról, miért is fontos ez a rendezvény a fiataloknak: „Kevés városi gyermeknek, s mostanra már sajnos egyre kevesebb falusi lurkónak adatik meg, hogy közelről találkozhassanak a lovakkal. Ez most itt megváltozik, hiszen testközelből találkozhatnak ezekkel a csodálatos állatokkal.”
A lovasok készültek bemutatókkal is, amelyeket direkt a kis látogatók korosztályához igazítottak. A csikós és a szabad-idomító bemutatók is sok-sok érdekességet tartogattak, ahogy a Győri Ördöglovasok akrobatikája is. S hogy miért is olimpia? Nos, a feladatokat úgy választották ki, hogy a táblával felvonuló csapatok mindegyike megmutathassa milyen otthonosan is mozog a lovak és a lovászat világában. Természetesen a feladatok elvégzéséhez lovagolni nem kellett tudnia senkinek sem. A békés hátasok tulajdonképpen mászókaként funkcionáltak bizonyos versenyszámokban, s ezekből is látszott, hogy mennyire szeretik a gyermekeket és a velük járó nyüzsgést. Természetesen a legjobb eredményt elérők értékes nyereményekkel gazdagodhattak, mint például részvétel a nyári lovas táborba, illetve a Lovas Színház májusi előadására is el lehet majd látogatni.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-31-700x467.jpg)
Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő is arról beszélt, hogy fontosak az ilyen rendezvények, hiszen a legkisebbekkel is meg kell ismertetni a magyar nép hagyományait, s a lovas életet.
„A gyerekek ezekkel a pónikkal már korábban is találkoztak, hiszen minden részvevő óvodába kilátogattak már, így biztos vagyok benne, hogy nagyszerű élményként marad meg mindenkiben ez a nap. Sok siker kívánok mindenkinek és remélem, hogy a Nemzeti Lovas Program keretében sok-sok emberhez eljutnak ezek a kiváló programok, lehetőségek. – zárta a képviselő.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/03/Lovas-program-gyerekeknek-Gyirmoton-VN-38.jpg)
Galéria: Vig Norbert
TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid