![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-28.jpg)
Tegyük is mindjárt hozzá, hogy nem csak gyermeknapon, de ilyenkor tényleg minden figyelem a kicsikre irányul. Nem szabad elfelejteni ilyenkor sem azokat a lurkókat, akik önhibájukon kívül távol az otthonuktól élnek, hiszem ugyanúgy vágynak a mókára, a kacagásra és a gyermeknapi forgatagra. A Fess Napfényt Egyesület a Győrben lévő kárpátaljai menekülteknek is szebbé tette a vasárnapot.
A győri Fess Napfényt Egyesület legfőbb célja, hogy a körülöttünk élő hátrányos helyzetben lévő embereket, a Magyarországra érkező menekülteket megsegítse, illetve támogassa az integrációs folyamatokat is. Hisznek az összefogásban és a közösséget formáló erejében. Az elmúlt két évben elsődlegesen az Ukrajnából menekült emberek megsegítését helyezték előtérbe, s ezen belül is elsősorban a lakhatási feltételek biztosítását és a megfelelő ellátás megteremtését.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-01-700x517.jpg)
Az egyesület egyébként 2023-ban alakult meg, de már egy évvel korábban is számos helyszínen önkénteskedtek. Ott voltak a Keleti és a Nyugati Pályaudvaron is. Részt vettek az önkéntesekkel üzemeltetett győri menekült szálló szervezésében és üzemeltetésében is. A fordulópontot az jelentette, amikor 2023 nyarán két kismama és egy tüdőrákos nő tőlük kért szállással kapcsolatos segítséget, mert sehol sem fogadták őket. A Fess Napfényt Egyesület otthont teremtett nekik az első saját menekült szállásukon. Egyre többen és többen fordultak hozzájuk, melynek eredményeként 2024-ben már a második szállójukat is megnyitották. Jelenleg 155 főnek – ukrán, orosz, magyar és orosz nemzetiségűek – biztosítanak hosszútávú szállást, amelyből 69 fő 18 év alatti.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-18-700x436.jpg)
A Fess Napfényt Egyesület tagjai igencsak változatosak, hiszen találhatunk köztük IT projectvezetőt, kereskedelmi vállalkozót, logisztikust és joggal ismerkedő hallgatót is, hogy csak pár foglalkozást megemlítsünk. Más-más területen állnak tehát helyt a mindennapokban, de ami közös bennük: a segíteni akarás! S hogy ez hatékonyan működjön, egy jól működő segítő rendszert építettek fel, amelynek köszönhetően számos problémára találtak már megoldást. Látható tehát, hogy az egyesület tagjainak a szíve is a helyén, s ezt maximálisan bizonyítja a május 26-án megrendezett gyermeknapi rendezvényük is.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-10-700x424.jpg)
A Hűtőház utcai szállónál ugyanis igazi lurkó-paradicsomot teremtettek vasárnap: ugrálóvár, lufi hajtogatás, csillámtetoválás, fajátékok és megannyi finomság várta a több mint 60 gyermeket. Kicsik és nagyobbak is önfeledten kacagtak, játszottak, kortyolták a málnaszörpöt, harapták a szendvicseket vagy épp ropogtatták a kekszeket, a csokikat. Az ugrálóvár egyébként is a gyerekek kedvence. Biztonságos és mókás, minden korosztály kedvére mókázhat benne, a nevetésből pedig természetesen most sem volt hiány.
Remekül sikerült a Fess Napfényt Egyesület által szervezett gyermeknapi program, s bár tény, hogy a kicsik szerencsére még nem úgy élik meg a világ változásait és borzalmait, mint a felnőttek, ám azért érzik, hogy valami már jó ideje nincs rendben otthon, Európában. A mai nap egy kicsit tényleg mindent elfelejthettek s olyan gyerekek lehettek, akiknek a hazájukban nem dúl háború…
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_26_Fess-Napfenyt-Egyesulet-gyereknap-30.jpg)
Galéria: MekliZ Fotóstúdió